Megmutatjuk, miért éri meg a Starbucksban dolgozni - Ott jártunk, és egy csomó titokra fény derült

Kávékóstoltatás, szépen díszített kávéköltemények és mesebeli dunai panoráma jellemezte az újonnan nyílt Starbucks Promenade-ban rendezett baristaversenyt. 

A kellemes nyári napsütésben sütkérezve, a Duna-korzón sétálókat nézegetve egy apró pohárból jó hangosan szürcsölgettem a kávémat. Nem lógtam ki a kávézó vendégeinek sorából, mivel velem együtt jó páran tettek ugyanígy. A szokatlan jelenet az augusztus 25-én megnyitott Starbucks Promenade-ban játszódott le, ahol a cég legjobb baristái mérték össze tudásukat. A versenyszámok között volt a kávékóstoltatás is, és ahhoz, hogy a kávé ízjegyei igazán meg tudják mutatni magukat, bizony, muszáj volt szürcsölgetnünk - ha kedvet kaptál ehhez az élményhez, jelentkezz te is egy ingyenes kávékóstolásra kedvenc Starbucksodban.

Szabó Dominika kávét kóstoltat

A Starbucks minden évben megrendezi nemzetközi versenyét, a Barista Championshipet, amely a cég vállalkozó szellemű baristáit igazi szakmai kihívás elé állítja.

A versenyzőknek a már említett kávékóstoltatáson felül a latte art fordulóban hat különböző, látványosan díszített tejeskávét kellett elkészíteni. Ezt követően talpraesettségükről, rátermettségükről, sőt, színészi képességeikről is tanúbizonyságot kellett tenniük, amikor egy-egy macerás vendéget megszemélyesítő zsűritagnak kellett finom, személyre szabott italokat ajánlaniuk.

Varga Balázs és a zsűri is jól érezte magát a szituációs feladatok megoldása közben

Bizony, nem könnyű megtalálni a megfelelő megoldást egy baristának, ha egy presszókávé-rajongó egyszer csak megkóstolná a tejeskávét, de laktózérzékeny.

Az oldott, jó hangulatú versenyen derekasan helyt álltak a versenyzők. A magyarországi négy legjobb, vagyis Gáspár Szonja, Szabó Dominika, Varga Balázs és Simárszki Tamás közül csak egyikőjük vesz részt a wrocławi döntőn. Tamás elegáns mozdulatai, kreatív megoldásai nekem, a laikus szemlélőnek is meggyőzőek voltak, nem véletlenül az ő teljesítményét értékelte a legjobbnak a zsűri is.

Gáspár Szonja saját italkreációját készíti

Tamás számára a kávé azután vált igazi, nagy szerelemmé, hogy a Starbucks dolgozójaként megismerkedett vele.

Munka helyett végül is hivatást talált a cég segítségével, elvégezte a Starbucks kávémesteri képzését, és a versenyt követően a Starbucks Promenade műszakvezetőjeként építi tovább karrierjét.

Lukáš Porazil, Starbucks district manager, Simárszki Tamás, Gáspár Szonja, Szabó Dominika, Varga Balázs

Minden versenyző ráadásként egy saját kávékreációval is készült. Ezek közül is Simárszki Tamás italát választották a legfinomabbnak a kóstolók.

Ha van kedved, készítsd el otthon te is ezt a kávékülönlegességet, vagyis a Cold brew Tiramisu Frapuccinót!

Simárszki Tamás és a Cold Brew Tiramisu Frapuccino

Tamás sokáig dolgozott azon, hogy rájöjjön, mitől lehet tiramisu ízű egy tejeskávé. Nekem elárulta, hogy a titok nyitja a vanília- és a karamellszirupban van.

  • Csinálj 2dl cold brew, azaz hideg vízzel készültkávét!

  • Adj hozzá 1 dl tejet, és azonos arányban vanília- és karamellszirupot !

  • Kevés jéggel turmixold össze a keveréket!

  • Kínáld tejszínhabbal és csokoládédarabokkal, vagy sötét kakaóporral díszítve!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Hamburgermacaron vagy macaronhamburger? - Itt a legfurcsább gasztrofrigy

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.