Ne küzdj többé a túl kemény vajjal!

Szeretjük a vajat, mert finom, és egészségesebb, mint az alternatívái. De kinek nem okozott már nehézséget a hűtőben tárolt vaj kenése? Ez a találmány most minden gondot elűz.

A vaj kenése azon hétköznapi problémák egyike, amelyekre egészen mostanáig nem sikerült megoldást találni, pedig sokszor tényleg pokollá teszi az életünket. A vaj legjobb partnere a friss kenyér vagy a pirítós, de kenés során mindkettőt képes teljesen széttrancsírozni. A végeredmény: darabjaira hulló szeletek és általános kedvetlenség vagy düh.

Ugyanezzel a problémával szembesült egy fiatal ausztrál feltalálótrió - Craig Andrews, Sacha Pantschenko, and Norman Oliveria - is, ám ők úgy döntöttek, kiutat keresnek ebből a zsákutcából. Találmányuk a kenőkés és a reszelő tulajdonságait ötvözi, és olyan vékony szálakra szedi szét a kemény vajat, hogy a kenés ezután már gyerekjáték lesz. Az innovatív fiatalok ötletüket elsőre túl egyértelműnek találták, ám kiterjedt kutatás után nem találtak olyan eszközt, amely ennyire kiválóan működne.

Hosszú hónapnyi kísérletezés következett, hiszen az ideális pengeformát, illetve a késen található lyukacskák optimális elhelyezkedését és egymáshoz viszonyított távolságát is meg kellett találniuk. Ezek után egy internetes gyűjtést indítottak el, hogy megszerezzék a tömeggyártás elkezdéséhez szükséges anyagiakat. Az ötlet hasznosságának hála a gyűjtési kampány nagyon jól sikerült, még egészen szeptember 2-ig várják az adományokat. Meg is érdemlik bizalmunkat, hiszen valóban pofonegyszerű, mégis zseniális gyógyírt találtak mindennapi életünk egyik apró, de szörnyen kellemetlen problémájára.

(via Wired.com)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

7 kiváló étterem, bisztró, pékség és kávézó, ha Veszprém felé...

Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...