Kiderült, meddig eheted meg az asztalon felejtett ételeket

Mindenkivel előfordul néha, hogy egyszerűen elfelejti betenni az ételt a hűtőbe. De meddig ehetjük kockázat nélkül a hűtés nélkül tárolt ételeket?

Vajon mennyi ideig jó a konyhapulton felejtett pizza, a tűzhelyen várakozó leves, vagy a konyhaasztalon árválkodó csirkemell? Ha veled is előfordult már, hogy elfelejtetted betenni a hűtőbe az ételt, akkor itt az ideje megtudnod, melyik ételt mennyi ideig fogyaszthatsz biztonsággal.

A 2/4 órás szabály

Hűtőszekrényeket csak az elmúlt 100 évben használtunk, előtte másként oldották meg az emberek az ételek tartósítását: sok sózott, füstölt és szárított ételt fogyasztottak. A hűtőszekrények megjelenésével azonban szinte már alig van olyan étel, ami ne igényelne hűtést, így, azokkal az ételekkel, amiket néha kint felejtünk a konyhaasztalon, körültekintően kell bánnunk.

A különböző gombák és baktériumok 5 és 60 fok között szaporodnak, 30 fok körül érzik magukat a legjobban, ezért kell 5 fok alatt tartani, vagy 60 fok fölé melegíteni az ételeket.

Általános szabály, hogy az étel kihűlését követően 2 órán belül hűtőbe kell tenni. Ha ez elmarad, további 2 órán keresztül fogyasztható, de 4 óra elteltével a legtöbb ételt már nem ajánlott megenni. Erre akkor is érdemes odafigyelni, ha az étel ízében, illatában és állagában nem tapasztalunk változást.

Szerző: Petrás Gabriella


Ezeket is olvasd el!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty Heti Menü: Zöldséges levesek, gyümölcsös húsok és kevert sütik...

Finom zöldséges levesek érkeznek klasszikus, krémleves és hideg gazpacho formájában egyaránt, majd gyümölcstől friss és fanyaran édes sertéshúsos, csirkés és marhahúsos ételeket készítünk, végül gyors kevert sütik sorakoznak fel meggyes, citromos, málnás, kefires, mákos, tökös, szedres kivitelben. Ez lesz a heti menünk, gyertek velünk!

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...