Nagyon fontos bejelentés a Coca-Colától

Egy hamarosan befejeződő program részeként 500 millió forintot költenek innovatív, környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére.

Eddig is teljesen újrahasznosítható PET palackokat használt a Coca-Cola, és folyamatosan leszorították a felhasznált műanyag mennyiségét, de most újabb lépéseket jelentettek be. Fenntarthatósági stratégiájuk része, hogy 2020-ig összeségében legalább 20 százalékkal csökken majd a palackok átlagsúlya 2010-hez képest. Ma már 15 százalékkal kevesebb műanyagot tartalmaz egy üdítős palack, mint 2010-ben - írja a napi.hu a cég közleménye alapján.

Mindezeken felül folyamatosan növelik az italcsomagolásokhoz felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is, melynek aránya ma már átlagosan 20 százalék.

Az ország legnagyobb üdítőitalgyártója egy hamarosan befejeződő programban 500 millió forintot költ innovatív, környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére. Ennek részeként a következő változások lesznek:

  • idén 10 százalékkal csökken a NaturAqua ásványvizes palackok súlyat
  • az év második felétől pedig 13 százalékkal a 0,5 literes üdítőitalos palackok súlya is csökken.

Az intézkedések hatására összességében 4 százalékkal csökken a cég által felhasznált műanyag mennyisége.

A vállalat ezen felül a palackjai gyártásához felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is szeretné megduplázni: a tervek szerint 2020-ra 40 százalékra nő a jelenlegi 20 százalékos arány.

Hulladékmentes Világ

Az anyavállalat The Coca-Cola Company idén januárban hirdette meg a Hulladékmentes Világ (World Without Waste) névre hallgató globális vállalását. Eszerint a cég a felhasznált csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget gyűjt vissza, továbbá 50 százalékra növeli műanyag palackjai újrahasznosított alapanyag tartalmát 2030-ig.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...