Újév-köszöntő – ne hagyd ki az idei gálaműsort a Müpában!

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Újév-köszöntő a Müpában. Dallal, muzsikával, tánccal várják az érdeklődőket!

Ünnepi műsorunk mottója a „Téged Isten, dicsérünk” ének huszonegyedik, ma különösen időszerű sora: „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!”

E sor kiválasztásával folytatni, elmélyíteni, teljessé tenni kívánjuk a Te Deum címet viselő tavalyi gálaműsor üzenetét: a Kárpát-medencei magyarság egységét, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös tisztelet Bartók által megfogalmazott monumentális gondolatát.

Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció jelenlétével is hangsúlyozó koncerten a talán ismerős programelemek sajátosan mély értelmezését az istengyermek születésének misztériuma és az újrakezdés reményét adó újév kínálja, annak megjelenítése, hogy a teremtés művében társakká válhattunk. A világ és emberi létünk értelmét keresve eligazodást, örök érvényű válaszokat talán csak a művészetek nyelvén – kiváltképp dallal, tánccal, muzsikával, és rítusokba, szertartásokba való bevonódásunk révén – adhatunk. A 2015-ben indult Újév-köszöntők sorának nyolcadik gálaműsorán erre kívánunk lehetőséget adni az előadók és a közönség számára egyaránt.

Újév-köszöntő a Müpában:

  • Időpont: 2023. január 6., péntek, 19:30
  • Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Szerkesztő: Eredics Gábor
  • Rendező: Mihályi Gábor

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...