Pontot tettek az örökös vita végére: kiderült, hogy az igazi vagy a műfenyő árt-e többet a környezetnek

Régóta fennálló vita övezi a műfenyő vs. valódi fenyő témakörét. Vajon melyik megvásárlásával ártunk többet a környezetünknek? A kivágott fákkal vagy a sok műanyaggal és melléktermékkel, ami egy műfenyő gyártása során keletkezik? Az Ökológiai Kutatóközpont elmondta, melyiket érdemes választani, ha a cél a fenntarthatóság.

Írtunk már arról korábban, hogyan érdemes választani a műfenyő, a földlabdás és a vágott verzió közül, lehetőségeinktől függően, de örökös vita tárgya az, hogy vajon melyikkel ártunk a legkevesebbet bolyónknak. Most kiderült, hogy a vágott vagy a műfenyő előnyösebb-e ilyen szempontból.

Fenyővásár
Pontot tettek az örökös vita végére: kiderült, hogy az igazi vagy a műfenyő vásárlása árt-e többet a környezetnek

Az Ökológiai Kutatóközpont tett pontot a vita végére: a műfenyő vagy a vágott fenyő megvásárlásával ártunk-e többet a természetnek?

Állításuk szerint egyértelműen a vágott fenyők járnak kisebb környezetpusztítással, hiszen ezeket nem a magyarországi őshonos erdőkből vágják ki: külön erre a célra termesztett fákról van szó, így pedig nem sokban különbözik más haszonnövények termesztésétől.

Aszalós Réka, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint a műfenyők a legkevésbé előnyösek, mert ezek általában PVC-ből készülnek, amikkel kimondottan sokat ártunk a környezetnek, ráadásul nem bomlanak le, és általában több ezer kilométer távolságból is érkeznek.

Környezetvédelmi szempontból azok az alternatív karácsonyfák a legelőnyösebbek, melyek faanyagból, gallyakból, deszkákból állnak össze, és ezek is feldíszíthetőek.

Ha pedig valaki a valódi fenyő mellett teszi le a voksát, akkor válasszunk olyat, amit Magyarországon termesztettek.

Elvben sok minden szól a földlabdás fenyőfa vásárlása mellett, de a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ezeknek a növényeknek egy része elpusztul, még akkor is, ha az ünnep után szinte azonnal kiültetik

– állítja a kutató.

Receptajánló:

Az ünnepek után sem mindegy, hogyan végzik a fák, a legjobb az lenne, ha feldarabolva a komposztban vagy mulcsként végeznék a fák, de semmiképp ne a kommunális hulladékba kerüljenek.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...