Monofu - desszertező újragondolva

Hogy vihetsz magaddal piknikre, vendégségbe, vacsora utánra csúcsminőségű desszertet? Térj be a Monofu-ba, és meglátod!

A Monofu nem mozaikszó, nem is valamilyen keleti vonalra utal – a monofood rövítése. A Magyarországon eddig ismeretlen koncepció tőlünk nyugatra már rég hódít. Lényege az, hogy az étterem, bár vagy cukrászda egyetlen termékre koncentrál, abból viszont több ízt készít, de viszonylag rövid ideig. A Margit körúton március végén megnyitott Monofu desszertező ezt az irányelvet követi – megtoldva azzal, hogy nagyrészt elvitelre készítenek desszertet, most éppen brulée-ket.

März Évaés Lovász József, a Monofu alapítói már régóta a gasztronómiában dolgoznak. Évát többek között a pécsi Susogó Cukrászdából ismerhetjük, József pedig több top étterem konyhájában is megfordult. Régóta szerettek volna saját helyet nyitni, végül az itthon még nem túl ismert monofood ötletet valósították meg, keverve a take away koncepcióval.

A pár négyzetméteres üzletben egyetlen pultban sorakozik az a 10 fajta brulée, amit kínálnak. Igaz, már nem sokáig, terveik szerint ugyanis két-három havonta lecserélik a választékot, és mindig valami újat találnak ki – hogy mit, az egyelőre titok. Az biztos, hogy a francia desszertvonalon maradnak, és hogy továbbra is elvitelre készítik a termékeiket.

Szerintük itthon még ennek sincs nagy kultúrája – természetesen minden cukrászdából el lehet hozni a szelet süteményeket, de ők direkt úgy készülnek, hogy a desszertjeik biztonságosan és kényelmesen szállíthatóak legyenek. A krémek ezért külön üvegben, saját kanállal választhatóak, és még egy egyedi papírtáskába is beleteszik őket. Évi és József olyan helyet szerettek volna létrehozni, ahová az ember beugrik munka után, piknik előtt, vendégségbe menet, és ahol jó áron kap minőségi desszertet.

Ezzel egyébként nem is hibáztak: a krémek egységesen 680 forintba kerülnek - egy-egy nagyobb, központi helyen lévő cukrászda vagy kávézó jóval borsosabb árat kér egy szelet süteményért vagy desszertért. Szeretnék, ha meg tudnának maradni ennél az árkategóriánál - mivel kicsi az üzlethelyiség és egy terméken van a fókusz, jobban tudják befolyásolni, mintha sok különböző desszertet tartanának.

A kávé szintén fontos szerepet kap a Monofu-ban - újhullámos kávézónak definiálják magukat, presszó alapú kávéval. A kávéra mint alapanyagra és a technológiára is nagy hangsúlyt fektetnek, a szekszárdi Kávé Háza a beszállítójuk.

Mi három desszertkrémet kóstoltunk végig - a málnás-vaníliás klasszikus verziót, a fanyarkás feketeribizli-joghurt-citronádot, és a tejcsokis sárgabarackos sósmogyorós, újhullámosabb darabot.

Kedvencet nehéz mondani - tudok, de teljesen szubjektív, mindhárom tökéletesen volt összerakva. A málnás-vaníliást mindenkinek ajánljuk, aki soha nem kóstolt még igazi vanília- vagy angolkrémet. A tojás+vanília+cukoralapból álló klasszikus krémhez remekül ment a málna frissessége. A joghurtos-áfonyás verzió engem azokra a gyerekkori túrókrémekre emlékeztetett, amik még tényleg jól működtek. A fanyarkás, könnyű ízek nagyon mennek egy melegebb naphoz, de egy ütősebb ebéd utáni desszertként is megállják a helyüket.

Az én kedvencem egyébként a csokis-sós mogyorós volt, szimplán csak azért, mert kedvelem az édes-sós ízkombinációt a desszertekben. A jó minőségű tejcsokiból és sárgabarackpüré-alapból álló krémet azok fogják kedvelni, akik nem bánják, ha a desszert valóban édes. Évi és József egyébként még arra is gondoltak, hogy a desszert után az ember friss italra vágyik - saját készítésű és palackozású, friss gyümölccsel ízesített vizeket is kínálnak.

Egy biztos: minket a minőség és a koncepció is meggyőzött. A brulée-korszak már csak pár hétig tart, érdemes kipróbálni! Mi meg izgatottan várjuk, hogy mi lesz a Monofu következő terméke!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...