Mit eszünk a rágón?

20. századinak tartjuk, pedig már a maják is ismerték. Egyesek szerint illetlen, mások szerint egészséges. Minden, amit tudni akartál a rágóról, de nem merted megkérdezni!

Már magát a műfajt is nehéz meghatározni, mert desszertnek éppen nem nevezhető, mégis leginkább étkezés után fogyasztjuk. Nincs túl nagy élvezeti értéke, kicsit édes, kicsit mentolos, attól függően persze, hogy milyen ízesítést választunk. Nem árt, de nem is nagyon használ, sokan mégis függenek tőle, akinek pedig már kellett kárpitból vagy hajból eltávolítania, az végképp nincs vele jóban. Mégis, akkor mit eszünk a rágón?

A rágógumi - különösen a vasfüggönynek ezen oldalán - az elérhetetlen, csodás, szabad nyugatot jelképezte, az amerikai életérzést, ahol nyugodt szívvel lehet beszélgetés közben egy darab műanyagon kérődzni. Nem csoda, nem csak Európával, voltaképpen az egész világgal az amerikai katonák ismertették meg a modern kori rágózást: a második világháború alatt már az ellátmányuk állandó része volt, és jófejség-fokmérőként szívesen osztogatták a csonttá soványodott, ostromon éppen átesett helyieknek.

Később – mint nyugati terméket – megállították a határon, és csak azok a szerencsések részesülhettek belőle, akiknek külföldön élt rokonuk. Jó húsz évet kellett várni, hogy viszonylag egyszerűen hozzá lehessen jutni. A hatalmas hisztéria csak addig tartott körülötte, amíg tilos volt, így a fiatal generáció lázadását jelképezte - mióta szabad a piac, simán látni rágózó nagymamát, és már senki nem tartja a haladás jelképének, ha ezt rágcsálva megyünk operába.

A rágózás szokása, mint a bevezetőben is említettem, egyáltalán nem újdonság. Több ókori kultúrában, egymástól függetlenül is jelen volt. Az aztékok egy Dél-Amerikában őshonos fa kérgéből nyert természetes gumit, a chiclét rágcsálták, az ókori görögök pisztáciagyantát, az észak-amerikai indián törzsek tagjai pedig méhviasszal lágyított fenyőgyantát. Sőt, pár éve egy kutatócsoport egy finn ásatáson egy 5000 éves leletre bukkant: nyírfamézgára, benne emberi fognyomokkal.

A cél minden esetben hasonló volt: a lehelet frissítése mellett a fogak karban tartása. Meglepő módon az összes felsorolt kultúrában nők használták elsősorban – amolyan ókori kozmetikai szernek minősült. Az újkorban elsősorban az amerikai kontinensen hódított - a betelepülők is eltanulták az őslakosok egyes szokásait, köztük a gyanta rágcsálásáét is.

A polgárháború előtti években egy amerikai feltaláló parafinnal keverte az ősi indián rágcsát, de a mai rágógumi igazi ősét csak 1869-ben szabadalmaztatták. Az 1870-es években egy chicléből készült maszkokkal és játékokkal kísérletező feltalálóval maga a mexikói szabadságharc vezetője, Santa Anna osztotta meg tapasztalatait, olyan eredményesen, hogy Thomas Adams onnantól kezdve nem tárgyakat állított elő a nyúlós anyagból, hanem ízesítve piacra dobta.

A század utolsó harminc évében többen is próbálkoztak rágó árusításával, végül csak egyikük lett milliomos: William Wrigley, aki a rágóit eredetileg sütőpor mellé adta ajándékba. Az, hogy a terméke csak egy fokkal volt jobb a kortársai, Nemecsek Ernő gittjére hasonlító árujánál, csak egy kicsit nyomott a latba, Wrigley marketingstratégiája azonban minden konkurenst lesöpört a pályáról. Ő volt az, aki először adott fodormentát a masszához – rájött ugyanis, hogy ennek az íze sokkal tovább megmarad az összes korábban próbált ízesítésnél.

A felfújható, magyarul pukkantós rágónak nevezett típus, ami kifejezetten a lufifújóknak fejlesztettek, azonban nem az ő ötlete volt. Egy philadelphiai rágógyáros, Frank Fleer üzemében, kísérletezés közben derült ki, hogy a kevésbé ragadós rágó jobban fújható, így került piacra a felfújható rágó a húszas évek végén. A termék, ahová csak betette a lábát, tarolt.

Az ötvenes években kezdték gyártani a cukormentes változatokat, a hetvenes években pedig nikotin is került bele speciálisan azoknak, akik le akartak szokni a dohányzásról. Közben sok vita volt arról, hogy hasznos-e a rágó, vagy inkább káros. A tudomány mai állása szerint stresszoldó, tisztítja a fogakat, és csökkenti az éhségérzetet. A gyártók egy ideje már kísérleteznek a vízzel oldható rágón, hogy megkönnyítsék az utcák és járművek tisztán tartását, valamint tesztelik az organikus, lebomló rágót is, hogy az élvezeti cikk kevésbé szennyezze a környezetet. Mit mondhatnék? Nem egyszerűbb visszatérni a gyökerekhez, és nyírfagyantát rágcsálni?

Hozzászólások

witch

Csak egy "erdekesseg": a cukormentes valtozat rakkelto hatasu a mesterseges edesito "jovoltabol".

Boribon

Allitolag a ragogumi ugy, ahogy van, rakkelto. Az agy a sok ragastol azt hiszi, kaja erkezik, es a gyomor elkezd mindenfele enzimeket es savakat termelni, ami az emeszteshez kell. Ures gyomorban ez esetenkent gyomorrakhoz vezethet. Logikusnak hangzik, de nem tudom, mennyire noveli meg a gyomorrak kockazatat pontosan.

witch

Szia Boribon! Hmmm, ez nagyon erdekes, koszi, hogy leirtad! udv:witch

Phaedra

Szerintem ahhoz több mázsányit kellene elfogyasztani. :)

witch

Persze-persze, de egyre tobb elelmiszer cukormentes, szoval osszejon.

Címlapról ajánljuk

További cikkek