Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?

A sok bonyolult helyzet mellett vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket mégis képesek vagyunk túlbonyolítani.

Például azt, hogy alapvetően mire van szüksége egy kamasznak az anyjától. Nagyjából erre a tíz dologra.

Nem kampányszerűen, lelkiismeret-furdalásból, hanem állandóan.

1. Biztonságos helyre, ahol kitalálhatják magukat. Ahol "kockáztathatnak", ahol az ötleteiknek vannak következményei, de mégsem olyan komolyak, mint a felnőtt életben. Hagyjuk, sőt próbáljuk őket "kényszeríteni" arra, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból addig, amíg visszaléphetnek a biztonságos helyre.

2. Határokra. Biztosan tudják, hogy mit lehet és mit nem lehet tenniük.

3. Szabadságra. Ebben a korban nagyon sok új dologgal találkoznak (akár egyedül is, amikor éppen nem vagy ott). Adnunk kell elég lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák magukat. A szabadság viszont felelősséggel jár. Ha nincs felelősség, nincs szabadság.

4. Hallgató fülekre. Meghallgat, nem kritizál, nem manipulál.

5. Humorérzékre. Nyugi, ha már eljutottál valahogy az anyaparára, akkor te letetted a voksod a humorérzék mellett.

6. Érintésre. A legzárkózottabb vagy éppen a legnagyképűbb, aktuálisan undok kamasz is igényli az anyai ölelést. Soha nem késő elkezdeni.

7. A felejtés képessége. Ebben az időszakban nagyon sokat hibáznak. Mindennek legyen következménye, de ha lehetséges ott és akkor, amikor megtörténik, és utána rövid időn belül legyen a téma lezárva.

8. Útmutatásra. A tapasztalat az, hogy bár nem így látszik, de szeretik, ha van útmutatás a szülők részéről.

9. Bátorításra. A szülők legyenek a legnagyobb rajongók. Tiszta szívből higgy neki, és ezt mondd is el! Lehetőség szerint mindennap.

10. A példára. A gyerek állandóan figyel téged.

És ezt olvastad már Anyaparától?

8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus bécsi szelet

A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Retro gyümölcstorta

Ezt a gyümölcstorta receptet valamikor a 70-es évek végén/80-as évek elején kaptuk egy kedves ismerősünktől, amikor a gyümölcstorta kezdett sláger lenni. Különlegessége, hogy puding ...