Gyönyörű kötetet adott ki a Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A Stand25 Bisztróban mutatkozott be a Magyar Bocuse d’Or Akadémia immáron harmadik saját kiadású könyve, a Best of Hungary, mely az egész magyar gasztronómiát ünnepli.

A kötetben az összes magyar Michelin-csillagos étterem séfje közreműködött, de természetesen a 2022-23-as sikeres magyar Bocuse d’Or szereplés részletei is helyet kaptak benne.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia immáron harmadik saját kiadású könyve / Fotó: Fekete Antonio

Az elmúlt év kiemelkedően fontos volt a magyar gasztronómia történetében, hiszen tavaly márciusban Dalnoki Bence vezetésével második lett a magyar csapat a Bocuse d’Or Europe Budapesten megrendezett fordulójában. Novemberben számos új Michelin-csillaggal gazdagodtak a magyar éttermek, immáron nemcsak Budapesten, hanem vidéken is, és két Michelin-csillagos étteremmé vált a budapesti Stand és a tatai Platán is.

2023 januárjában pedig megszületett minden idők eddigi legnagyobb hazai Bocuse d’Or sikere: a magyar csapat a bronz szobrot vezette át a verseny lyoni döntőjében.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke azt mondja, ezek az eredmények mindenképp azt mondatják velünk, hogy álljunk meg egy pillanatra, és ünnepeljünk, hiszen van rá okunk. A Best of Hungary kiadvány is ezeknek a sikereknek az ünneplésére jött létre, illetve azért, hogy a Bocuse d’Or versenyzések során megszerzett tudást és tapasztalatot közkinccsé tegye, elsősorban a szakma számára.

A kiadvány fontos küldetése, hogy motivációt adjon a fiataloknak / Fotó: Fekete Antonio

A könyvben minden magyar Michelin-csillagos étterem séfje bemutat 2-2 receptet, amelynek fő alapanyaga az elmúlt évek Bocuse d’Or versenyeinek valamelyik kötelező alapanyaga. De ez nem minden. A kiadványban szerepelnek Dalnoki Bence és a magyar csapat európai ezüst, valamint lyoni bronz szobrot érő receptjei is, amelyek fontos tudást adnak át a magyar szakácsoknak, illetve a jövő generációinak. A kiadvány további fontos küldetése, hogy motivációt adjon a fiataloknak, hogy akár Dalnoki Bence példáján keresztül is kedvet kapjanak a szakács pályához, hiszen az elért sikerek csak akkor lesznek maradandók, ha mindig lesz, aki tovább viszi őket.

A fotók Fekete Antonio, a szerkesztés Lami Juli munkája / Fotó: Fekete Antonio

A könyvet Püspöki Apor és az APLI Design csapata készítette, a fotók Fekete Antonio, a szerkesztés Lami Juli munkája.

A könyvbemutatón az új Bocuse d’Or szezon alakulásának részleteit is kihirdették. A magyar Bocuse d’Or Akadémia május 31-ig várja a jelentkezéseket. A pályázat részletei hamarosan felkerülnek a Magyar Bocuse d’Or Akadémia honlapjára, valamint Facebook oldalára.

A kötet megrendelhető! / Fotó: Fekete Antonio

A Best of Hungary a Magyar Bocuse d’Or Akadémia kiadásában jelent meg, a könyvet az info@bocuse.hu email címen lehet megrendelni.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.