Macaron helyett töltött mandulás puszedli

Habcsók: keményre vert tojásfehérje és cukor lassan sütve, szárítva. Ha teszek bele mandulát, akkor már mandulás puszedli. Nagyon szeretem.

Kávéhoz, sőt tejeskávéhoz nagyon finom.Olyan, mint a reklámszlogenben a cukorka: csak a szájban olvad.Ha ezt tetézem még egy finom krémmel, akkor egy egyszerű beszélgetős uzsonna is nagy élménnyé válik.Erre jöttek rá, mint oly sok mindenre a gasztronómiában az olaszok, és tökéletesítették a franciák. Így született meg a macaron!

A macaronnak mára már külön kultusza van. Mindenféle töltelékkel mindenféle színben kapható, a cukrászdák sztárja lett. Szinte mindegyik főzőiskolában indítanak macaronkészítő tanfolyamot, a legdivatosabb sütivé vált az idők folyamán. Saját világnapja is van már március 20-án.Elsősorban a színe miatt figyelnek fel rá: élénk és sokféle. Aztán következik az íze, amit a töltelék íze ad meg neki, hiszen a mandulás édes tészta önmagában nem túl karakteres. Az, hogy fényes és sima legyen a felülete, az bizony nagy gyakorlatot igényel, elsőre sosem sikerül. Ekkor sokan elvesztik a kedvüket, és nem foglalkoznak vele többet, pedig kár érte. Nem muszáj, hogy tökéletesen egyformák legyenek, és az sem baj, ha egyszínű az összes süti.

Ezért készítettem puszedlit. Az bármilyen olajos magból készíthető. Finom, és tökéletes a kávéhoz. Nem okoz csalódást.

Töltött mandulás puszedli recept

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az ízeket”

Buday Péter

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.