Lenyalt kanállal adták a fagyit az egyik gyöngyösi cukrászdában

Beleiszik a kávéba, és beleeszik a fagyiba az egyik gyöngyösi cukrászda alkalmazottja, ami még annyira nem is lenne baj, de amit ezután tesz, az nem túl gusztusos.

Lenyalta a fagylaltos kanalat az eladónő, aztán azzal adott fagylaltot a vásárlóknak, ez látszik egy felvételen, amelyet egy gyöngyösi cukrászdában készítettek. Az egyik helyi újságíró vette fel, és osztotta meg a Tényekkel, ahogy a cuki alkalmazottja lenyalja a kanalat, majd újra használja a fagylaltpultban.A cukrászdában tapasztalható helytelen kiszolgálásra már többen panaszkodtak.

Az eladónő állítólag beleiszik a kávéba, mielőtt felszolgálná, és a fagylaltot se megfelelően adja ki a vendégeknek. A cukrászban dolgozó alkalmazott tagadja az ellene felhozott vádakat. Szerinte semmi olyat nem tett, ami elítélendő tette, ő csak a fagylaltok tetejéről szedte le a rájegesedett részt.

A Nébih szerint, ha az eladónő tényleg a fent említett módon szolgálja fel a fagyit, azzal akár fertőzéseket, betegségeket is átadhat a vásárlóknak. A hatóságok kivizsgálják az ehhez hasonló eseteket, ha a felvételeket eljuttatják hozzájuk.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.