Megvan, meddig marad a kötelező akciózás

Az infláció további visszaszorítása érdekében hosszabbították meg a kötelező akciózást.

„A kabinet azt várja az intézkedéstől, hogy az hozzájárul „a szankciós élelmiszerinfláció” további csökkenéséhez, ezzel is segítve fizetések vásárlóerejének megőrzését és a fogyasztás bővülését" – számolt be a hírről a 24.hu oldala.

Összesen 20 termékkategóriát érint a rendelet

2024. júniusig hosszabbították meg a kötelező akciózást

Idén májusban jelent meg az a rendelet, amelyben a kormány kötelező akciókat írt elő az élelmiszerboltok számára.

Korábban írtunk is arról, hogy a rendelet szerint a megelőző harminc napban az adott bolt által alkalmazott legalacsonyabb bruttó árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron kell adni az akciós termékeket.

Augusztusban 15 százalékra emelte a kabinet a kötelező akciózás mértékét, illetve kiterjesztette további termékekre. Így jelenleg már összesen 20 termékkategóriát (sertés-, marhahús, tejtermékek, péksütemények) érint a rendelet.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Vegán fish and chips

A rántott hal nem éppen az a műfaj, amit egyszerű lenne vegánná tenni, de az articsókával meglepően jó eredményt érhetünk el. A halszerű, pelyhes-réteges állagról az articsóka ...

Vegán majonéz

Filléres és villámgyors megoldást hoztunk a majonézre: ez a mindenmentes szósz, pont olyan krémes és ízes, mint az eredeti! Mindössze szójatej, egy kevés ecet, napraforgóolaj és ízlés ...

Legfinomabb kakaós csiga

A házi kakaós csiga puha, foszlós kelt tésztából készül, gazdag kakaós töltelékkel. Frissen sütve illatos, kívül ropogós, belül foszlós és puha. Egyszerű, mégis időtálló ...

Címlapról ajánljuk

5 könnyen beszerezhető gyümölcs, ami átsegít a téli depresszión

A boldog, kiegyensúlyozott mindennapok télen is járnak. Ilyenkor sokan hajlamosak vagyunk depresszív tüneteket produkálni, ami nem csoda, hiszen a kevés napfény, a hideg, zord időjárás végképp nem tesz a kedvünkre, miközben a programlehetőségek is korlátozottak. Mutatunk most 5 olyan könnyen beszerezhető gyümölcsöt, amihez könnyen hozzáférhetünk, és segíthetnek átlendülni egy-egy nehezebb időszakon!

Nosalty

A szerelő szerint ezt a mosási módot semmiképp ne használd,...

Gyors, kényelmes és energiatakarékos megoldás, de ez csak elsőre igaz. A mosógépek különféle programjai közül nem mindegy, mikor melyiket nyomod be. Egy rosszul megválasztott mosási program nemcsak a ruhák tisztaságán ront, hanem hosszú távon az anyagot és a mosógépet is megviselheti. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha valóban tiszta, tartós ruhákat szeretnél.

Nosalty

További cikkek

8-szor egészségesebb, mint a zöld tea – A halhatatlanság növényének...

A ginzeng, a gingko, a maté vagy a zöld tea is sokak által ismert (gyógy)növények, melyeket nem kevesen fogyasztunk, reménykedve az egészséges életben, az általános jóllétben. Van azonban egy növény, amit alig ismerünk, pedig a kínaiak már rég felfedezték maguknak, és nemes egyszerűséggel a halhatatlanság füvének is nevezik. Ez pedig a jiaogulan.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Édes gofri

Nyáron a strandokon nem csak a lángos az abszolút sztár, hanem a gofri is! Hatalmas tejszínhabbal és csokiöntettel a tetején, de most csak az alap gofri receptjét mutatjuk meg Nektek, amit ...