Az elmúlt hetekben elég gyakran hallhatunk a menekültekről. Nehéz úgy bekapcsolni a tévét vagy a rádiót, megnyitni egy hírportált, hogy ne futnánk bele egy, a témával kapcsolatos vitába, véleménybe, új eseménybe. Véleménye mindenkinek van - hogy mi, az itt most mindegy is - mindenesetre valószínűleg kevesen gondolunk bele abba, hogy milyen is lehet egy menekült élete. Mint ahogy abba sem, hogy sokat szidott, élhetetlennek titulált kis hazánk van, akinek az ígéret földjét jelenti.
Ahogy a most 41 éves Begum Ali és családja számára is. A június 20-i menekültek világnapjára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala egy plakátkampánnyal készült - négy, Magyarországon élő egykori menekült mutatnak be, akik boldogok nálunk. Közülük az egyik Begum Ali, aki történetesen főz, és nem is akárhogyan. Az Akácka utcában alig fél éve megnyitott Begum All Modina szakácsa és tulajdonosa 20 évet várt arra, hogy valahol a világban végre biztonságban és otthon érezhesse magát a családjával együtt.
Történetük 20 évvel ezelőtt Bangladesben kezdődött, az akkor friss házas és nyolc hónapos terhes Begum Ali férjével együtt kénytelen voltak elmenekülni saját házukból, mivel a falujukban több muzulmánt, köztük közeli rokonokat is megöltek. Indián át érkeztek Pakisztánba, ahol négy évet töltöttek, és ahol még két gyermekük született. Papírok és biztonság híján azonban innen is tovább kellett állniuk. Jött Irán, majd Törökország, végül Görögország 9 éven át, abban a reményben, hogy hátha most már végre megkapják a menekültstátuszt. Miután hiába vártak, 10 hónapon át gyalogoltak Magyarország felé, aludtak szabad ég alatt, erdőkben, bujkáltak a rendőrök elől, számtalan alkalommal küldte őket vissza a hatóság az egyel korábbi ország határára. Végül 2013-ban érkeztek Magyarországra, ahol 7 hónapot töltöttek Debrecenben, a menekülttáborban. A táborban a gyerekek a korábban beszélt bengáli, urdu, görög és angol nyelv mellett a magyart is megtanulták - nem is akárhogyan - a család pedig a 20 éve vágyott menekültstátusz után bangladesi barátok kölcsönéből nyithatták meg az éttermüket tavaly decemberben.
A nem mindennapi történetet nehéz volt száraz szemmel végighallgatni, még akkor is, ha a magyarul folyékonyan beszélő középső fiú, Kalam, aki beavatott minket a családi történetbe sokkal kevesebbet panaszkodott mint egy átlagmagyar a 4-es 6-os villamoson két megálló között.
Az ételek pedig? Bár Begum Ali sosem tanult szakácsnak, ahogy Kalam mondja, ő szívből főz, főztje olyan, mint a család története - megdöbbentő, de a lehető legjobb értelemben. A sajtótájékoztatóra egész nap készülő Begum Ali az étterem teljes kínálatát lefőzte, és aki csak egy kicsit is szereti az indai konyhát, annak bátran ajánlom kipróbálásra, mert semmibe, amit kóstoltam, nem tudtam volna belekötni. A húsok vajpuhák, a curryk tökéletesen vannak fűszerezve, a biryani megfelelően szaftos, a parata pedig nagyon jó mártogatnivaló a pont kellően pikáns szószhoz. Ha kicsit fűszeresebben kérjük az ételünket, ne felejtsünk el kérni mellé egy kis simogató mango lassit. Mindezt kifejezettem baráti áron. A család együtt dolgozik a vállalkozásban - az édesanya főz, a fiúk pedig felszolgálnak iskola után.
A hely apró, de ha az Akácfa utcában jártok, és valami igazán finomat szeretnétek enni, akkor a Begul All Modenával nem foghattok mellé. Az pedig, hogy egy különleges család főztjét kóstolhatjuk, talán még rádob egy kicsit az élvezetre.
Fotók:UNHCR/Hajdú D. András
