Amikor először ettem Ausztriában, nem ismertem fel, mert addig szinte csak az itthoni iskolai menzán találkoztam vele. Ott a menzán, száraz, apró morzsaszerű valami volt.Valójában galuska nagyságú, aranysárga, néhol szép világos barnára pirított, vanília illatú, finom puha állagú sütemény a Kaiserschmarrn. A tetején a krémes baracklekvár pedig teljesen a varázslat kategóriába emeli a császármorzsát.Ha jó!Lehet ezt fokozni, mert van, hogy almát is pirítanak bele.Az az Apfelschmarrn.
Ja, és ezek a sütik akkor finomak, ha frissen készülnek.Amikor először mentem nyugatra, sokfajta meglepetés ért. Először is, amikor a határon átmentünk, nem volt a fű zöldebb mint itthon. Akkor mindenhol ezt hallottam, és mégsem.Az éttermekben az itthonról ismert ételek pedig szinte mind másképpen néztek ki. Akkor még nem értettem, hogy mi ennek az oka.
Ma már tudom: olyan rejtélyes fogalmak állnak mögötte, mint jó minőségű alapanyag, technológiai fegyelem, hivatástudat, odafigyelés, szakmai alázat. Azok az elemek, amik akkoriban csak ritkán fordultak nálunk elő. Ma már itthon is egyre nagyobb teret hódít az ilyen szemlélet. Akkor ez még új volt nekem. Ne felejtsük: 1986-ot írtunk akkor.Később Münchenben lettem egy négy csillagos hotel séfje. Sok német, és magyar kollégám volt. Abban a szituációban már kapiskáltam valamit.Aztán egy hónap elteltével ez is kiegyenlítődött.Tehát mi is tudjuk ugyanazt, mint ők. Ez tény.Akkor mi lehet a probléma? Rájöttem: a szemlélet.Manapság már itthon is csak ezzel a hozzáállással és szemlélettel lehet boldogulni. Ezt hívják a körülmények kényszerítő hatásának. Ez az oka, hogy egyre több helyen frissen készítik, és mindig finom a császármorzsa.
Császármorzsa körtekompóttal recept
„Egyenek mindig jót, és élvezzék az ízeket”
Buday Péter
