Vannak dolgok, amelyek annyira hozzátartoznak a mindennapjainkhoz, hogy eszünkbe sem jut, mennyire megkönnyítik az életünket. A konzerv pont egy ilyen darab. Ha ráértek éppen, hunyjátok be a szemeteket egy percre, és képzeljétek el, hogy minden egyes alkalommal, mikor paradicsomos étel készül vagy chili con carne, esetleg valamit fel akartok dobni egy kis kukoricával, meg kéne főzni az összes zöldséget. Ezt az ember, ha épp ráér vagy van egy szuper receptje, szívesen megteszi, de mikor este hétkor esik haza munkából...nos, lehet, hogy nem pont ez hiányzik az életéből.
Szóval a konzervért érdemes nagyon hálásnak lenni - akkor is, ha a gyártók néha túllőnek a célon, és fémdobozba gyömöszölik például az epret (ti gyártók, ne tegyétek!) Mindenesetre elég hosszú út vezetett a konyhánkig - a kis fémdobozokat ugyanis egy meglehetősen véres, sötét korszak inspirálta.
A konzerválás hivatalos atyja, Nicolas Appert a 19. század legelején rukkolt elő szabadalmával - ő volt az első, aki rájött, hogy ha ételt tölt üvegekbe, és úgy főzi meg őket, akkor azok sokkal tovább tartósak maradnak. A francia hon nagy hadakozója, Napóleon 12000 frankot ajánlott annak, aki segít megoldani a hadsereg élelmezését - éhes katonákkal nagyon nehéz világot hódítani, ugye - Appert ötlete pedig pont kapóra jött.
1810-ben a brit Peter Duran tökéletesítette az eljárást, ő volt az, aki az üvegeket bádogdobozra cserélte, jelentősen gyorsítva ezzel az eljárást. Nem beszélve arról, hogy a konzervek így jóval olcsóbbak voltak, és a szélsőséges időjárást is jobban bírták. A konzervgyártás kezdete egybeesik az egyre nagyobb mértéket öltő iparosodással: nem csak Európában, de a lehetőségek legújabb hazájában, Amerikában is gyártani kezdték. Eleinte főleg a hadsereg táplálására használták, de a háborúk mellett az iparosodás miatt robbanásszerűen megnőtt munkásosztály is hatalmas felvevő piacnak minősült.
Fűszeres rebarbarakompót
Ildikó vasárnapi piacán vásároltam a rebarbarát. Egyik -kisebb- részéből készült ez a kompót, a másik feléből pedig málnás rebarbaralekvár. Mindegyik isteni finom. Egy bajom van ...
Szárított gombák
Télen sokszor nagyon jól jön a konyhában a szárított gomba. Ha a szezonban előre gondolunk a friss gombák szempontjából ínségesebb napokra, könnyűszerrel elrakhatunk egy kis gombát ...
Pikáns almakompót
Kimondottan sült hús mellé készítettem ezt a kompótot. Ezért választottam kicsit markánsabb fűszereket, mint amikor édességnek készítem. Aki szereti a hús-gyümölcs párosítást, ...
Az európai középosztály sokáig fanyalogva fogadta, így a konzerv a dolgozó nők, kis konyhák és háztartási alkalmazottak hiányának szimbóluma lett. Ezt az egyre szélesedő tömeget célozták meg azok a ma is létező óriáscégek, mint a Nestlé, aki bébiétellel kezdte, vagy a Heinz, amelynek egyik első terméke a ketchup volt.
A konzerv ázsióját jelentősen megnövelte a véres 20. század - a két világháborút és számtalan forradalmat átélt közép- és úriosztály sem fanyalgott többé a bádogba zárt élelmiszerre gondolva - bár statisztikánk nincs arról, hogy hány életet mentett meg a nehéz években.
A II. világháború után végleg megváltozott a konzerv megítélése: a korábban otthon ülő, háztartási alkalmazottat tartó nők nagy része dolgozni ment, nem beszélve az új generációról, akiknek a karrier és a szabad szerelem mellett eszük ágában sem volt a tűzhely mellett ácsorogni. A konzerv pedig tökéletes megoldást nyújtott számukra - ár- és ízlésfüggő volt, hogy ki milyet visz haza. A gyártók hamar rájöttek, hogy minél instantabb a doboz tartalma, annál jobban fogják vásárolni - ebben az időben egyre több kész vacsora került a dobozokba - már nem csak paradicsomszószt lehetett vásárolni, de a húsgombócos spagettit is ki lehetett önteni a dobozból. Andy Warhol a Campbell levesről készített képe óta a fogyasztói társadalom egyik szimbóluma is. Az eljárás egyébként minden képzeletet felülmúlt - már ami a tartósítást illeti.
1974-ben kutatók teszteltek néhány konzervet egy 1865-ben elsüllyedt hajóról, és bár a tartalmuk nyilvánvaló változásokon ment át, vizsgálatok alapján kimutatták, hogy a konzervek tartalma egészségre nem káros, tehát tulajdonképpen fogyasztható. A konzerváló iparban azóta forradalmi újítások történtek: a hetvenes években bevezetett fagyasztva szárítás, az úgynevezett liofilizálás nemcsak hogy 30 éven át képes tartósítani egyes termékeket, de a termékek az aromájuk szinte 100%-át képesek így megőrizni. Talán ezért mérik a liofilizált gyümölcsöket aranyárban.
A magyar konzervgyártás az európai sztenderdhez képest kicsit később kezdődött - a módosabb rétegeknek, mint már említettem, derogált a dobozba zárt élvezet, a szegényebb, vidéki réteg pedig maga intézte a befőzést - a 19. század közepén szinte nem is létező városi munkásréteg növekedésnek indulása után a Weiss Manfréd által alapított Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár volt az első magyar konzervgyár. Az Alföld zöldség- és gyümölcstermelésnek megfelelő klímája miatt a századfordulón itt alapították meg a Kecskeméti Konzervgyárat. A rendszerváltás után sok, korábban jól működő kisebb gyárat bezártak vagy összevontak, így mára az egyetlen igazán nagy konzervgyárunk a Globus maradt.
