Kiderült, mennyibe kerül egy szelet az ország tortájából

Az ország tortáit több mint 370 magyar cukrászdában lehet kipróbálni, nem mindegy azonban, hogy a fővárosban vagy vidéken kóstoljuk meg az idei nyerteseket. 

A 2020-as év Magyarország tortája és cukormentes tortája verseny nyerteseit, a Curiositas és a Szentivánéji álom tortákat augusztus 19-től egyre több cukrászdában próbálhatják ki az érdeklődők. A torták neveinek kihirdetése óta 376 magyar cukrászda jelezte, hogy maguk is elkészítik a süteményeket, ahogy viszont az a Pénzcentrum cikkéből is kiderül, nem mindenhol kaphatóak azonos áron a nyertes desszertkreációk.

Tavaly szeletenként 700-800 forint között voltak kaphatóak Budapesten az ország tortái, a Pénzcentrum szerint azonban a koronavírus okozta válság és az árfolyamváltozás egy kicsit feltornázta ezeket az összegeket.

"Azt tudni kell, hogy a verseny kiírásánál nem szempont a torta bekerülési ára. Ezekre a tortákra jellemző, hogy sokféle és magasabb árazású alapanyagokból készülnek, emiatt viszonylag drágán tudják előállítani és kínálni a cukrászdák" - mondta Mohácsy István, a pátyi Caffe Trevi cukrászda képviseletében a lapnak.
Sitkei Balázs, a paksi Stella Cukrászda cukrászmestere elmondta, hogy 800 forint körül fogják adni a tortaszeleteket, míg tavaly emlékezete szerint 700 forintért kínálták. A cukormentes országtorta, vagyis a Szentivánéji álom a begyűjtött információk alapján olcsóbb, mint az ország tortája, míg előbbi szeletenként 750 forintba kerül, a nyertes Curiositas 850 forintért kapható a legtöbb helyen. Ezek az árak cukrászdánként még emelkedhetnek, Budapesten van olyan hely is, ahol 950 forintot kérnek el egy szelet süteményért.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.