Ismeritek azt a viccet (anekdotát?), hogy az első gyerek, ha kiköpi a cumiját, akkor anyuka gyorsan szalad és kifőzi. A másodiknál megtörli, a harmadiknál meg lenyalatja a kutyával. Így megy ez, ami az elején még létfontosságúnak tűnik, az lassan a háttérbe szorul, mert a kisgyerekkel való mindennapos túléléshez elengedhetetlen, hogy a szülő szépen lassan leépítse az elveit, és minél több a kisgyerek a háznál, annál gyorsabban kopnak el az elvek.
Mindenesetre az első gyerek egy éves kora körül – amikor is esedékessé válik a játszóterezés – még megvan bennünk a hit, hogy bizonyos elhatározásainkhoz tartjuk magunkat. Nálam például alapelv volt, hogy a játszótérre nem viszünk kaját. Egyrészt, mert tiszta dzsuva a gyerkőc keze, másrészt, mert szerintem ez kitolás a többi gyerekkel.
Szóval jöttem én az elképzeléseimmel, toltam magam előtt a babakocsiban a járni tanuló csemetémet, és aztán egyszer csak belebotlottam a gyerekét a játszótéren hepimílmenüvel és kólával tömő anyukába. Jó, nem mindenki gondolkodik úgy, mint én.
Ez volt az első kalapácsütés a sziklaszilárd játszótéri elveimen. Először csak dugikaját vittünk magunkkal, például egy almát, amit csak akkor rántottam elő, ha a lányomnak elkezdett csorogni a nyála mások falatozása láttán. Egy darabig az alma jó ötletnek bizonyult – a többi gyereket nem nagyon izgatta, de aztán lőttek ennek is, mikor egy kisgyerek kiverte az almátakarok-balhét, én pedig nem tudtam darabolni.
Mára ott tartunk, hogy a játszótérre indulás előtt a zsebkendő, innivaló, pótpelus, popsitörlő, homokozólapát, vödör, olvasnivaló, naptej, napvédősapka mellé bedobálok egy zacskó bulátát, vagy kukoricakukacot (ezeket jól lehet osztogatni), legalább egy kiflit, plusz valami aduászt, ami segít hazacsalogatni a gyerekeket a játszótérről („ha a következő sarokig eljössz úgy, hogy egy kutyakakinál sem állsz meg, akkor kapsz egy mazsolát”).
Most éppen ez tűnik a legjobb taktikának. Ha más gyerek enni kezd, igyekszem az enyémeket lebeszélni a kunyerálásról és meggyőzni arról, hogy az, amit mi hoztunk, biztosan ugyanolyan finom, mint a Lujzi/Marci/Fruzsi harapnivalója. Persze esélyem sincs, de szerencsére a többi szülőnek sem, így a vége mindig az, hogy a gyerekek kizárólag a másikéból esznek és többnyire maradéktalanul el is pusztítják az összes kaját. De elkerültük a hisztit, a veszekedést és a fenyegetőzést, hogy most azonnal hazamegyünk.
Szóval szerintem nem árt, ha viszünk kaját a játszótérre – a más gyerekének.
