Alapanyag-beszerzésen Keve Marcival – Ismerjétek meg a 101 Bistro világjáró séfjét

Egy átlagos hétköznapon Suzukiba pattantunk Marcival, hogy elvigyen minket a kedvenc piacára és a Farm2Fork telephelyére, ahonnan az idényzöldségeket és -gyümölcsöket szokta beszerezni. Közben hosszan beszélgettünk a főzésről, a tapasztalatszerzésről, a stázsolásról, a tajvani konyháról, és persze a vezetésről is.

Dolgozott Londonban, stázsolt a NOMA-ban, főzött Japánban és Mexikóban is, majd a Covid előtt nem sokkal hazatért, és a 101 Bistro séfjeként szerette meg a város. Keve Marci azonban jóval többről is mesélt nekünk a közös autózás során: megosztotta velünk az első gasztronómiai emlékeit, hogy mit tanult meg először elkészíteni, hogyan került külföldre, milyen volt belecsöppenni a világ legjobb éttermének mindennapjaiba, és hogy hogyan jött a képbe a tajvani konyha és a 101 Bistro.

Keve Marci az ősszel megnyílt 101 Tigris előtt

Beszélgetés közben először a Fény utcai piacon álltunk meg, majd kiautóztunk a Gyáli útra, ahol a Horváth Boldizsár vezette Farm2Forknál Marci beszerezte a szezonális alapanyagokat. Ezúttal fodros kel és birsalma került a csomagtartóba, hiszen mindkét helyi alapanyag remekül beilleszthető a tajvani ízvilágba: a fodros kelből saláta, míg a birsből egy fűszeres birsalmasajt fog készülni.

Nézzétek meg a Marcival készült videónkat is:

A videóban Marci egy Suzuki S-Cross modellt vezet.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.