breadpit brunch&bakery
Alapvetően melegen szeretem a kávém, de ha kivételt kell tennem, akkor azt legszívesebben egy jeges, narancsleves espressóval teszem. A lusta, ráérős reggelik két alapdarabja, hideg narancslé és isteni, erős presszókávé találkozása egy pohárban, jégkockák felett. Tökéletes nyári frissítő a testednek is, az agyadnak is. Zugló kedvencében a breadpitben kitűnően csinálják, és ha megéheztél, kérhetsz mellé egy fantasztikus szendvicset, vagy egy friss, ropogós croissant is.
Budapest, Szugló utca 160/a
Nyitvatartás: kedd-péntek 7.30-18.00, szombat-vasárnap 8.00-14.00
MYKRO by Pici
A Harminckettesek terénél található Picit most már nem csak esti kikapcsolódásokhoz vehetjük igénybe, ugyanis itt nyitott meg, pop up jelleggel, Nakos Dimitrios Alexandros, vagyis Dimi kávézója a MYKRO. Dimi, miután visszatért Magyarországra egy athéni Erasmus-ösztöndíj után, arra jutott, hogy fájóan hiányzik a városból a görög kávékultúra. Hát, valahogy így vette kezdetét a MYKRO története, és most nézzük, mi finomat lehet itt inni.
A fő profiljuk a hideg kávé, és külön kiemelném, hogy itt lehet igazi frappét inni, ami a legeslegfinomabb görög kávé, és nem, nem kell fagyi hozzá, az egy másik történet. A frappé egy speciális, instant kávéporból készül, hideg, karakteres, habos, és vígan kocognak benne jégkockák.
Akinek hiányzik a görög hangulat, látogasson el Dimihez!
Budapest, Harminckettesek tere 2.
Nyitvatartás: kedd-péntek 9.00-15.00
Espresso Embassy
Az Espresso Embassy azért az egyik kedvenc, újhullámos kávézóm a városban, mert trendek jönnek-mennek, kávézók nyitnak és zárnak be, de ők még mindig itt vannak, ráadásul ugyanazt a színvonalat képviselik, még egyszer sem kellett csalódnom bennük. Itt szerettem meg a hideg filterkávét is, amit ezúttal nektek is nagy szeretettel ajánlok.
A cold brew eleve nagyon-nagyon finom kávéélmény annak, aki a tiszta, karakteres ízeket kedveli, hidegen pedig tökéletes frissítő egy forró nyári napon.
Az Embassyben időről időre új kávékkal kísérleteznek, ha követitek őket a közösségimédia-felületeken, értesülhettek is róla, hogy mikor mit találtok a darálóban. Bármit isztok náluk, nem fogtok rosszul járni, de ameddig tart a kánikula, adjatok egy esélyt a cold brew-nak!
Budapest, Arany János utca 15.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 7.30-17.00, szombat-vasárnap 8.30-17.00
MAMO
Az olaszok értenek a kávéhoz, a fagyihoz, és úgy egyáltalán ahhoz, hogy kell élvezni az életet. Mi mással lehetne magyarázni az affogato létezését? A Ráday utcai MAMO-ban nemcsak a fagyik, a desszertek és a kávék is fantasztikusak, és mióta az első napsugarak megjelentek, készítik a fantasztikus affogatot is. Vaníliafagyi és szupererős, tűzforró, éjfekete espresso. A kávé szép lassan megolvasztja a fagyit, a fagyi pedig istenien hűti és krémesíti a kávét. Olaszországban alapvetően nem sokat vacakolnak a kávéval, egy gyors espresso a pultnál, néhány baráti szó az ismerősökkel, akik ugyanezért jöttek, és már mehetünk is.
Az affogato viszont egy isteni, édes kifogás az időhúzásra. Egy könnyű, ebéd utáni pillanat, kávé és desszert egyben. Ki tudna erre nemet mondani?
Budapest, Ráday utca 24.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-20.00
Fekete
A Múzeum körút egyik kedvenc kávézó-reggeliző helye a Fekete, hihetetlen belegondolni, hogy már akkor isteni kávékat főztek, mikor én még a bölcsészkar padjait koptattam.
Fantasztikus cascarát lehet náluk inni, ami ugye nem más, mint a kávégyümölcs külső, szárított héjából készített tea. Önmagában is isteni, hűsítő ital, ha találtok kávézót, ahol kapható, akkor nyáron semmi esetre se hagyjátok ki.
A Feketében viszont cascara tonikot is lehet inni, ami még ennél is magasabb szintű élvezet. Nyáron, hőségben, ha le is hűlnél, de egy presszókávét túl erősnek éreznél, kérj egy ilyet, engedd el magad, és élvezd a nyarat. Hajrá!
Budapest, Múzeum krt. 5.
Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 8.00-19.00
Zen Eatery
A Zen Eatery-be újra és újra vissza kell térni, egyrészt, hogy végigkóstoljuk az étlapot, másrészt, a srácok mindig kitalálnak valami újat és izgalmasat, amit érdemes kipróbálni.
Az isteni levesek, a szenzációs tavaszi tekercs és a többi finomság mellett itt kapni a város legfinomabb vietnámi jegeskávéját.
Vietnámban a kávézás afféle rituálé, és a Magyarországon is ismert, sűrített tej alapú változatnak számos variációja létezik. Ami közös, a kávé markáns íze, a sűrített tej édes, krémes állaga, mindez hidegen szervírozva. Tökéletes nyári frissítő, de szerintem még desszertnek is megállja a helyét ebéd után.
Budapest, Liszt Ferenc tér 10., fsz./16.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 11.30-22.00
+1: Caphe by Hai Nam
Szigorúan véve a matcha nem férne bele ebbe a listába, de a népszerűségét tekintve abszolút felzárkózott a kávék mellé, ráadásul sokan esküsznek rá, hogy a szervezetüket sem terheli meg annyira. Én ugyan maradok a kávénál, de annak, aki matcházna, pláne, ha még nincs bejáratott beszerzőhelye, szeretettel ajánlom a Caphe by Hai Namot a Bartókon. A minőségre sosincs panasz, így elképzelhetetlennek tartom, hogy majd pont ebben fognak hibázni, és a jeges matcha-tonikot úgy képzelem el, mint az ideális nyári hűsítőt.
Kérhettek jeges matcha lattét is, és egyébként jeges chai latte is van náluk, szóval számos hűs alternatíva áll rendelkezésre, ha éppen nem innátok kávét.
Budapest, Bartók Béla út 35.
Nyitvatartás: hétfő-szerda és vasárnap 8.00-18.00
Címlapkép: Espresso Embassy