Ebben az időpontban kéne bevenni a kalciumot

Van bármi jelentősége annak, mikor szedjük be a kalciumtablettáinkat? Most kiderül!

A kalcium a szervezetben a legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag, ami azt jelenti, hogy a szervezetednek sokra is van szüksége belőle az utánpótláshoz. Nem véletlen, hogy gyerekkorban annyiszor halljuk: igyunk elég tejet, mert sok kalcium van benne – az idegrendszernek, az izmoknak, a hormonoknak szükségük van rá, hogy jól működjenek, de a szervezet kalciumtartalékainak nagy része a csontokban van. Ezért is fontos, hogy megfelelő mennyiséget vigyünk be. Bár ételekkel is pótolhatjuk a kalciumot, sokan inkább valamilyen táplálékkiegészítőre szavaznak. De mikor érdemes beszedni ezeket?

Ebben az időpontban kéne bevenni a kalciumot

Mikor szedjük be a kalciumot?

Vannak olyan vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó kapszulák, melyeknél fontos figyelembe venni az időzítést.

A kalcium esetében az időzítés annyira nem fontos, azonban az igen, mivel vesszük be. A szakértők azt javasolják, hogy a kalciumot mindenképpen étkezés közben, és inkább kis adagokban vegyük be.

Ezek a kapszulák akkor szívódnak fel a legjobban, ha 600 milligramm alatti adagokban vesszük be őket. Tehát, ha mondjuk 1000 milligrammot szeretnék szedni egy nap, akkor érdemes két részletben bevennünk.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...