Így ne kapj agybajt a költözéstől - életmentő tippek

Egy költözés rengeteg idegeskedéssel járhat, plusz ilyenkor szembesülünk azzal, hogy mennyi kacatot felhalmoztunk az évek során. Hogyan éld túl könnyedén? Adunk pár tippet!

Ha másban nem is, költözködésben igazi specialistává váltam: az elmúlt 10 évben nem telt el úgy egy év sem, hogy ne költözködtem volna A-ból B-be. Ez alatt az idő alatt sok mindent tanultam, így mára már gyakorlatilag éves rutin, amikor ismét dobozolni kezdek. Hogy ne őrülj bele a költözködésbe? Megosztom, én hogy csinálom:

1. Dobozolás

Igen, szuper dolog, amikor bepakolod a cókmókod a dobozba, szépen ráírod, hogy melyik helyiségbe kell majd letenni az új lakásban, és pikk-pakk meg is van oldva az ügy. Na persze! Egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora méretű dobozokat használsz. Ha túl nagy, akkor azt tele fogod pakolni, így nem fogod elbírni, ha túl pici, akkor pedig rengeteg konyha vagy fürdő feliratú dobozod lesz, ráadásul piszok sok helyet foglalnak el. Inkább próbáld megtalálni az arany középutat közepes méretű dobozokkal, bőröndökkel! Hidd el, könnyebb lesz!

2. Törékeny csetreszek

Ha nem szeretnéd, hogy a nagyi teás- vagy kávéskészlete darabokban érkezzen meg az új lakásba, akkor – igaz, időigényes – érdemes egyenként becsomagolni a féltett darabokat. Ha lehet, a törékeny csészéket, poharakat, tányérokat ne papír-, inkább műanyag dobozokban szállítsd!

Ez is érdekelhet!

Így varázsolhatod ragyogóvá a járólapot és frissítheted fel a szőnyeget ecettel

3. Ha már szállítás

Nem vagyok híve a költöztetőcégeknek, ezért nem hívtam, de most, a költözés után ezt másképp gondolom. Az oké, hogy segítenek a barátok és a családtagok, de mérlegelni kell, hogy érdemes-e három-négy autót futtatni, és több körben átköltözni, amikor egy költöztetőcég megoldja ezt a problémát, és még aznap el is kezdheted a kicsomagolást.

4. Kicsomagolás

Először a legfontosabb cuccokat csomagold ki, amelyekre égető szükséged lesz, mint a tisztítószerek, poharak, ruhák. A lakásdekoráció ráér, haladj sorban, ne kapj bele mindegyik dobozba, mert nem fogod átlátni a dolgaidat.

5. Internet, tévé

Figyelj arra, ha költözöl, időben jelentsd be a szolgáltatóknál a költözési szándékod. Ha ezt nem teszed meg, előfordulhat, hogy hetekig nem lesz sem tévészolgáltatásod, sem interneted, és ez roppant kellemetlen tud lenni – tapasztalatból mondom!

6. Selejtezz!

Nem kell minden apró-cseprő dolgot átcipelni az új lakásodba. Próbálj meg selejtezni. Nem hiszem, hogy az ezeréves, már-már besárgult papírokra, divatjamúlt ruhákra, viharvert táskákra szükséged lenne?! Gondolj arra, mennyi helyed lesz majd az új otthonodban, ha kidobod a már nem használt dolgaidat.

Receptajánló:

7. És talán ami a legfontosabb: ne akarj mindent egyszerre

Többször is beleestem abba a hibába, hogy mindent egyszerre akartam megcsinálni. Két nap alatt teljesen kimerültem, mindenbe belekaptam, nem tudtam, hol áll a fejem és kiborultam a kupi kellős közepén... Semmi értelme nem volt. Inkább gondold végig, állíts fel egy fontossági sorrendet, és úgy haladj előre. A kapkodás értelmetlen és nem spórolsz vele időt, sőt!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.