Mi több, úgy tűnik, az iskolai uzsonnamenü is kibővült – legalábbis egy ideig! Már írtam a májasról többször is, legutóbb az áttörésről, jelesül arról, hogyan vált a „nem szeretem, mert keserű” besorolásból kedvelt kencévé. Nos, azóta is tartja magát a népszerűségi listán a házi májkrém. Eddig is variáltam az eredeti recepten, de a nyár slágere az aszalt szilvás májas lett.
A szilva régóta alapgyümölcs nálunk, a lekvárja pedig a sárgabarackból készülttel vetekszik. A gombócok és derelyék, valamint a baconbe tekert változat után most a májnak lett hűséges kísérője a szilva. Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy a kenő májas jó „barátságba” keveredik egy gyümölccsel, de mégis így van. A receptet Kriszti lányom barátnőjétől, Natitól tanultam, aki egy bulira készített emberes adagot belőle. Bármilyen májból – sertés, borjú, marha, kacsa, liba, csirke – nagyon egyszerűen előállítható. Az alapműveletet eddig is hasonlóan csináltam, a mellékelt recept szerint.
Lényegében egy resztelt máj készül, sok majoránnával, hagymával, és fokhagyma is kerül bele (ezt nem mindenki használ a resztelt májhoz, de ebbe nagyon is való). Én nem paprikázom, viszont még hozzáaprítok egy kis nyers vöröshagymát, borsikafűvel/borssal és rozmaringgal, sóval ízesítem, és mielőtt a botmixerrel nekiesnék, némi habtejszínt hozzálöttyintek. (Legutóbb éppen nem volt itthon, ezért joghurttal helyettesítettem.) A kutyulás után pedig lazán összekeverem az apróra metélt aszalt szilvával. A nagyon elvetemültek kis konyakkal is próbálkozhatnak, én a gyerekek miatt nem tettem bele, csak utána hajtottam le egy kupicával. Úgy sem volt rossz!
Mari nagyi
