Hotelszobákba költöztek az éttermek – ötletes összefogás a kétségbeejtő helyzetre

A járvány és a miatta bevezetett korlátozások a vendéglátóipart és szállodaipart érintette a legsúlyosabban, most azonban összefogtak, hogy újszerű megoldással csökkentsék a károkat.

Szállodák vendégek nélkül, és üresen kongó éttermek – a járvány szomorú hozadékai. A vendéglátóhelyek még csak-csak átálltak a házhoz szállításra, hogy enyhítsék a gazdasági károkat, de a szállodák még nehezebb helyzetben vannak utazók hiányában. Most egyesítették erőiket, hogy közösen találjanak megoldást az eddig sosem tapasztalt helyzetre.

A korlátozások értelmében világszerte be kellett zárniuk az éttermeknek, hiszen nem biztonságos egy zárt térben összezsúfolni rengeteg embert a koronavírus miatt, ugyanakkor a kültéri étkezéshez sem túl optimálisak már a körülmények.

Ezért az éttermek és hotelek összefogtak, hogy az éttermi élményt biztonság formában élvezhessék a vendégek: hotelszobákban.

Az üres szobák így ismét funkciót kapnak, miközben a vendégek egy privát térben étkezhetnek, és nem kell a vírus miatt aggódniuk. Philadelphiában például a Walnut Street Cafe egy 65 dolláros menüt – plusz 50 dollár a szoba díja – ajánl “Walnut Suite Café” élmény néven, amit a felette található AKA University City hotelben lehet elfogyasztani.

„Kevés lehetőségünk volt a vendégek kiszolgálására, ezért azt mondtam, próbáljuk meg” - nyilatkozta a Bloombergnek a kávézó társtulajdonosa, Branden McRill, aki arról is beszámolt, hogy az ötlet novemberben jött, amikor betiltották a beltéri étkezést a városban. Az 50 dolláros szobaárért pedig nemcsak az étkezés idejére maradhatnak a vendégek, de akár az éjszakát is szállodában tölthetik, ha valami változatosságra vágynának a saját ágyuk után. McRill elmondása szerint 60 vendéget szolgálnak ki ilyen formán egy este.

Más amerikai városokban is élnek ezzel a módszerrel. A New York híres városrészében, Brooklyn-ban található Le Crocodile étterem 100 dollárért háromfogásos étkezéssel várja a vendégeket a felette működő hotel 13 szobájában, október óta. „Hétvégente gyakran teltházunk van” - mondta az étterem tulajdonosa, Jon Neidich. Ezen felül Bostonban és Minneapolisban is működnek hasonló kezdeményezések.

Neidich még azt is hozzátette, hogy bár szükségből született, de megvan a maga előnye is: ugyan az élmény drágábban jön, de kiszakadást jelent a megszokottból, épp akkor, amikor az embereknek szüksége van valami újszerűre.

„Többet rendelnek, jobb bort választanak” - magyarázta. „A számlák végösszege általánosságban magasabb. Ez azt jelenti, hogy az emberek jól érzik magukat.”

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek