Horror a konyhában: Táncra kélt egy nyers csirke az asztalon

Aki falun nőtt fel, tudja, miután egy csirkét levágnak, az állat még akár percekig képes fel s alá futkosni a kertben. Valaki a konyhában találkozott az ijesztő jelenséggel.

Rohangál, mint a fejetlen csirke - szokták mondani főleg azokra a gyerekekre, akik céltalanul szaladgálnak össze-vissza. A fejetlen csirke jelenség gyakori, általában közvetlenül akkor láthatjuk, mikor a szegény szárnyast levágják.

Nem így volt ez egy coloradoi kakassal még néhány évtizede, aki összesen 18 hónapon keresztül élt még fej nélkül, most pedig egy újabb esetet örökítettek meg igaz, teljesen más körülmények között.

A Facebookon keringő videó egy valóságos horrorjelenetet mutat be, amelyen egy már nyers fél csirke egyszer csak táncolni kezd az asztalon, majd egyszerűen leesik a földre.

Mi erre a magyarázat?

A csirkéknél az alapvető motorikus funkciókat nem csak az agy irányítja, ezeknél az állatoknál a gerincvelőbe és az idegrendszerbe is be van vésve az izmok alapvető működtetéséhez szükséges program, jelen esetben a járás. Ez a folyamat általában csak pár perig tart, mivel az állat elvérzik, valamint az oxigénje is elfogy.

A kommentelők egyelőre csak ámulnak a jeleneten, amelyről nem tudni, milyen körülmények között és hol készült, egyesek szerint azonban megeshet, hogy ha a videón látható csirke frissen lett levágva a háznál, az izmai akár még pár órával később is aktívak lehettek azután, hogy megkopasztották.

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via mirror

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes spárgás carbonara Rómából

A carbonara az egyik legismertebb olasz tésztaétel, amelyet hagyományosan tojással, pecorino sajttal és guancialéval készítenek. Ebben a szezonális római változatban a spárga kapja a ...

Sarkadi pecsenye háziasan

Mi magyarok igazán szeretjük a szaftos pecsenyéket: jó példa erre a sarkadi pecsenye, ami egy igazán gazdag, ízes magyaros fogás. Mivel egy gombás sósz készül hozzá, amivel ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nemcsak az emésztést, az inzulinérzékenységet is javítja ez a hétköznapi...

A kefirt régóta az egészségtudatos étrendbe jól illeszkedő termékek között tartjuk számon, mégis sokan idegenkednek tőle jellegzetesen savanykás íze és karakteres állaga miatt. Azonban ennek nem kell így lennie: az Activia bemutatta új ivókefirjét, amely a hagyományos kefir értékeit lágyabb, krémesebb formában kínálja. A natúr és eperízben elérhető újdonság 280 grammos palackban érkezik, így könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott reggelibe, vagy napközbeni snackként is magunkkal vihető.

Top Receptek

Sarkadi pecsenye háziasan

Mi magyarok igazán szeretjük a szaftos pecsenyéket: jó példa erre a sarkadi pecsenye, ami egy igazán gazdag, ízes magyaros fogás. Mivel egy gombás sósz készül hozzá, amivel ...