A hét szakácsa: nyultanti

Eheti kiemelt szakácsunk nyultanti, alias Edit – szereti saját kertjében termett vagy a boltban egyedileg összeválogatott alapanyagokból elkészíteni egészséges receptjeit.

Gyerekkoromban, bár főzni még nem tudtam, és nem is érdekelt különösebben, az volt az álmom, hogy egyszer lesz egy saját éttermem, ami minden szempontból tökéletes lesz. Bár az életem azóta egészen más irányt vett, de a főzés és sütés mindig is fontos volt.

nyultanti szakács

Azon kívül, hogy remek kikapcsolódás és jó kis sikerélményforrás, fontos, hogy ami a család asztalára kerül, ne csak finom legyen, hanem egészséges is. Meg is fertőztem ezzel a gondolkodással a nagyobbik fiamat, aki - bármi is kerül a konyhába - , kíméletlenül felolvassa valamennyi összetevőjét (néha az összes rajta szereplő nyelven - lengyelül, horvátul, szlovákul stb. is :) ). Így aztán nincs lazítás, mindig ellenőrzés alatt állnak az alapanyagok! Ennek érdekében igyekszem a legkevésbé feldolgozott alapanyagokat megvásárolni, sőt, akár megtermelni, és magam előállítani az ételeket.

Ezeket olvastad már?

Így nem ritka, hogy a gyerekek saját készítésű májkrémmel megkent saját sütésű zsemlét visznek tízóraira, néhány saját termelésű salátalevéllel gazdagítva. Ehhez nagy segítségemre van a NoSalty is, segítségével készült már házi sütésű Jó Reggelt keksz, házi fagyi és még megannyi finomság a konyhámban.

Ezeket olvastad már?

Családunk nagy kedvencei a magyaros és a mediterrán jellegű ételek. Gyakran sütünk-főzünk szabad tűzön, és szeretnék a közeljövőben egy saját kemencét is, ami nagy valószínűséggel újabb kihívások elé állítja majd a főzőtudományomat. De már nézelődtem e témában az oldalon, és vannak kipróbálásra váró receptek!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...