Megtisztelő, hogy én lehetek a hét szakácsa. Igazán lélekemelő érzés.
Nem tudnám felidézni, minek a hatására kezdtem el főzni, valószínűleg az éhség vitt rá. A kotyvasztás volt a jó szó arra, amit akkoriban a konyhában nagy lelkesedéssel elkövettem, mára viszont bátran kijelentem, hogy én bizony főzök! Ami nagyon sokat segített, az az ételek iránti szeretetem.
Mindig is szerettem enni. Jellemző rám, hogy soha nem tartom be egy recept irányjelzőit sem, hanem saját ízvilágom szerint ízesítem az ételeimet. Ez a legizgalmasabb a főzésben, hogy nincsenek határok. Bármit elkészíthetünk a saját elgondolásunk szerint, hozzáadhatunk, vagy akár elvehetünk belőle. Emlékszem, mikor először csináltam főzeléket, a rántást ráöntöttem a levesre, ami belecsomósodott, és mivel kissé megégett, az íze sem volt felemelő.
Ezeket olvastad már?
Az évek alatt sokat csiszolódott a konyhai tudásom. Elengedhetetlen itthoni hozzávalóim lettek az olasz zöld fűszerek (oregano, bazsalikom, kakukkfű), csipetnyi keleti varázslatként a szójaszósz, az osztrigaszósz vagy a szezámolaj.
Mint minden hagyományos családi hétvége, nálunk sem telhet el egy sem sütemény nélkül, ezért a sütéshez szükséges alapanyagok sem hiányozhatnak a kamrából. A tejet házilag veszem, amiből joghurtot, sőt, időnként túrót is készítek. Két éves kislányom miatt egyre jobban figyelek az egészséges hozzávalókra, és igyekszem szezonális zöldségekből tálalni az asztalra kerülő fogásokat. Azt gondolom, a főzésben leginkább akkor lehet kiteljesedni, ha szívvel-lélekkel készítjük az ételt, és szeretettel fűszerezzük meg!
