#HÁZICSEMEGE: Egy igazi szamócamennyországba csöppentünk a Homokhátság szívében – íme a LEGJAVA manufaktúra

A Nosalty és a Suzuki #HÁZICSEMEGE című sorozatának második részében Bordányba látogattunk el, a Homokhátság szívébe, ahol a Legjava manufaktúra oszlopos tagjai, Gubik Marianna és Csávás Norbert mutatták be vállalkozásukat, majd láttak minket vendégül egy eszméletlen grillebéddel.

A sorozat első részében egy nem mindennapi helyre látogattunk el, a kaposmérői bölényfarmra, ahol Gelencsér László Magyarországon elsőként kezdett el foglalkozni ezeknek a méltóságteljes és hatalmas állatoknak a tenyésztésével. Az ehhez kapcsolódó videót és cikket megtaláljátok az oldalon.

A második részben délre vettük az irányt, és a Szegedtől 20 kilométerre fekvő Bordány nagyközségbe látogattunk el, azon belül is a Homokhátság szívébe, amit az ország egyik szamócatermelő nagyhatalmaként is számon tartanak. Kalauzaink a Legjava manufaktúra oszlopos tagjai, Gubik Marianna és Csávás Norbert voltak, ők vezettek minket körbe birodalmukban, utunk végén pedig egy korai grillvacsorával kedveskedtek nekünk. Elképesztő élmény volt!

A LEGJAVA termékek gyártását és forgalmazását a Homokhátság Szíve Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet teszi lehetővé, mely által egy elképesztően motivált és összetartó, közösségépítő és segítő szervezet jött létre. A szövetkezet egyik fontos célkitűzése, hogy csökkentse a helyi munkanélküliséget, így többek között nyolc helyi munkavállalót foglalkoztat, akiknek a legfőbb tevékenységük a zöldség-gyümölcs feldolgozása. A homokháti gazdák olyan, helyben megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket biztosítanak a vállalkozásnak, melyeket kizárólag kézzel szednek, válogatnak és dolgoznak fel, szintén helyben. Ezekből a zöldségekből és gyümölcsökből olyan egyedi és gazdag ízvilágú krémeket, lekvárokat, szószokat és chutney-kat készítenek, amelyek tökéletes kiegészítői a húsoknak, sajtoknak, desszerteknek, sőt akár önmagukban is megállják a helyüket.

Az évnek ebben a szakában a szamóca van fókuszban, majd ezt követi a sárgabarack, amiből irdatlan mennyiséget dolgoznak fel rövid idő alatt. A lekvárok mellett egészen izgalmas dolgokat készítenek, mint például a chilis-gyömbéres sárgabarackchutney, dupla barack grillszósz, a fehércsokoládés eperlekvár vagy a rozé eper grillszósz. Jó néhány terméket meg is kóstoltunk a grillvacsorán – az utóbbit például Mariann sertéstarja pácolásakor vetette be, kevés olajjal elegyítve, a sütés utolsó szakaszában pedig kenegetésre és mázként használta, sőt, még egy friss kevert saláta öntetébe is került belőle. Emellett készültek még húsok szép számmal különböző grillszószokkal, csicseriborsós paprikakrémmel és görög ihletésű padlizsánkrém, a chutney-k mellé pedig grillkolbászok és sajtok kerültek. Prémium lakoma volt egy festői közösségi tanyaház udvarán, óriás eperfák árnyéka alatt. A szánk is tátva maradt.

Minden termék saját, egyedi receptúra alapján készül helyi alapanyagból, terményekből, abszolút tartósítószer- (pasztörizálnak) és adalékanyag-mentesen, és nemcsak különlegesek és isteni finomak, de a megjelenésük is igazán páratlan és szemrevaló. Mindent üvegbe csomagolnak, nincs felesleges műanyag, és a címkéktől kezdve a tartókig, dobozokig mindent ők gyártanak. Ez azért sokat elárul a hozzáállásukról. Minket teljesen lenyűgözött az alázatuk és a tudatosságuk, illetve a rengeteg tervük és a szakadatlan lelkesedésük. Motiváló volt látni, hogy egy ilyen kedves kis közösség mennyire összetart, és mer nagyot álmodni. 

Akár ezekhez az ételekhez is használhatod a Legjava termékeket:

A termékeket kézműves vásárokon és piacokon már megtalálhatjátok, viszont tervezik bevenni a nagyvárost is, és mi nagyon-nagyon drukkolunk nekik, hogy minél több kisbolt és delikatesz polcian találkozhassunk a LEGJAVA termékkel. Keressétek őket, bennük van Bordány legjava!

A #HÁZICSEMEGE folyatódik! A nyár folyamán számos magyar kistermelőhöz és ételmanufaktúrába látogatunk még el magyar termékek után kutatva. Tarts velünk, és nyerj! Oszd meg velünk kedvenc kistermelőd nevét, és nyerj ajándékcsomagokat a Suzuki jóvoltából. A legtöbb szavazatot kapott kistermelővel interjúcikk is készül a Nosalty oldalán.

Ismerd meg Te is a Suzuki hibrid modelljeit!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...