Füstölt kacsamell diós batátával

E heti gasztrobloggerünk, Janka, a Csak, mert szeretem bloggere, egy különleges húsvéti csemegét mutat nektek – továbbá azt is megtanítja, hogyan lehet házilag kacsamellet füstölni!

Azt vallom, hogy amit csak tudunk, készítsünk el otthon magunk. Természetesen az ésszerű határokon belül. Akkor legalább tudjuk, hogy mi kerül a tányérunkra. Használjunk jó minőségű alapanyagokat, hiszen akkor már egyenes út vezet a sikerhez. Nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat, sőt az egész napot sem akarom a konyhában tölteni. Se időm, se türelmem nem lenne hozzá. Ezért, általában olyan ételeket készítek, amiket fél órán belül az asztalra tudok varázsolni. A blogon szereplő ételek nagy része ebbe a kategóriába tartozik. Természetesen hétvégén vagy egy-egy ünnep alkalmából szívesen kivételt teszek. Ilyen a közelgő húsvét is. Ilyenkor boldogan pepecselek a konyhában, hogy megörvendeztessem családomat és vendégeimet valami finomsággal. A kötözött sonka mellé vidáman elfér egy ízletesen elkészített kacsa egy érdekes körettel megspékelve. Mondjuk, egy báránycomb faszénen megsütve lehet, hogy inkább húsvétra való, de ezt nehéz egy lakásban elkövetni. Viszont a kacsát remekül megfüstölhetjük a tűzoltóság segítsége nélkül is. Nem kell szorosan követni a hagyományokat. Az a lényeg, hogy készítsünk a hétköznapitól eltérő ételt, amit teljes odaadással és szeretettel megfűszerezünk. Ebben az esetben nem történhet semmi baj, biztos ízletes lesz az ételünk. Ne féljünk a főzéstől!! Csak hallgassunk az érzékeinkre és az ösztöneinkre. Ez is egy alkotás, folytonos kísérletezés és egy önkifejezési forma. Olvassuk el a recepteket, válasszuk ki a számunkra szimpatikusat és bátran tegyük hozzá a saját ízlésünket. A kacsa nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető, igazán fejedelmi eledel. Csak arra figyeljünk, hogy ne süssük agyon. Akkor finom, ha kívül ropog a bőre, belül pedig szaftos és rózsaszín. Kevés szabályt azért be kell tartani a sütéssel kapcsolatban, a fűszereket pedig kedvünkre variálhatjuk. Én most megosztom veletek az általam használtakat, ha tetszik, akkor bátran vágjatok bele. Nem kell megijedni a hosszas leírástól, nagyon hamar elkészül és egyszerű.

Tavaszváró almás kalács >>

A galériáért kattints a képre! >>

{ GALÉRIA = title:H%C3%A1zi%20f%C3%BCst%C3%B6l%C3%A9s%C5%B1%20kacsamell%20ribizlis%2C%20di%C3%B3s%20bat%C3%A1t%C3%A1val%20H%C3%BAsv%C3%A9tra%20aj%C3%A1nlva, 1,2,3,4,5,6,7,8 }

Hozzávalók

Füstöléshez

  • 1 wok fedővel és ráccsal
  • alufólia
  • 1 marék rizs
  • 1 kk cukor
  • 2 kanál teafű (nálam fekete tea)
  • 1 kanál darabos gyümölcstea-keverék
  • 1 kk szemes bors és borókabogyó
  • 1 ág friss rozmaring

Köret

  • 40 dkg batáta
  • 1 evőkanál méz
  • 2 evőkanál fehér balzsamecetkrém
  • 1 kk chilipehely
  • kevés aprított snidling
  • 1 öntet extra szűz olíva
  • 1 marék ribizli
  • 1 marék pirított dió
  • friss rozmaring
  • bors
  • víz a főzéshez

Nőnapi epres mille-feuille >>

Elkészítés

  1. A kacsák bőrét alaposan irdaljuk be, majd sózzuk gazdagon, tegyük egy tányérra és a hűtőben hagyjuk állni 1 napot. Közben pár óránként öntsük le róla a kieresztett levet.
  2. Készítsük elő a füstölő edényt. A legjobb erre a célra egy wok. Béleljük ki alaposan alufóliával, úgy, hogy a végek jóval túllógjanak az edényen. Amikor elkészültünk a béleléssel, egy nagy marék rizst szórjunk az aljába. Tegyünk hozzá teafüvet, én fekete teafüvet használtam és darabos rebarbarateát vegyesen. Tegyünk hozzá egy kanál barna cukrot, borsot, borókabogyót, friss rozmaringágat.
  3. Tegyük fel a párolórácsot, és az előzőleg alaposan megmosott, majd megszárított húst helyezzük rá.
  4. Tegyük az edényre a fedőt és az alufóliát alaposan gyömöszöljük köré, hogy a füst bennmaradjon.
  5. A tüzet kapcsoljuk be, amikor füstölni kezd az edény, vegyük kicsire a lángot és még 10-12 percig hagyjuk a kacsákat füstölődni a lezárt edényben. Az idő elteltével kapcsoljuk le a lángot és hagyjuk még 10 percig a húst a fedő alatt.
  6. Egy serpenyőt hevítsünk nagyon forróra. A megfüstölt húsra szórjunk kevés szárított rozmaringot és őrölt feketeborsot. A bőrös felével tegyük a forró serpenyőbe és kb. 3 perc sülés után fordítsuk meg és 6-7 percig süssük a másik felét is. Az elkészült húst tegyük tányérra és borítsunk rá egy tálat és így pihentessük legalább 5 percet a tálalás előtt.
  7. A batátát héjastól főzzük majdnem puhára. Tisztítsuk meg és karikázzuk fel. Egy teflon serpenyőbe kanalazzunk kacsazsírt és dobáljuk rá a felkarikázott édesburgonyát. Sózzuk, borsozzuk, adjunk mellé egy friss rozmaringágat és süssük át a batátát benne.
  8. A mézet keverjük el a fehér balzsamecetkrémmel, chilipehellyel, snidlinggel és apróra vágott friss rozmaringgal. Ezzel az öntettel keverjük el a megpörkölt diót és a megsült batátát, amit meglocsolunk kevés extra szűz olívával.
  9. Tálalás. A melleket szeleteljük fel. A köretet halmozzuk a tányér közepére, fektessük rá a kacsaszeleteket. Szórjuk meg egy kis fagyasztott ribizlivel és locsoljuk meg a maradék öntettel.

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Janka blogja, a Csak, mert szeretem >>

Csak, mert szeretem a Facebookon >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ételek, melyek nagyon sokat tesznek a bélrendszerünkért

Az elmúlt években az emberek egyre tudatossabbá váltak a bélrendszerük mikrobiómájával kapcsolatban, így egyre fontosabbá vált annak egészségének megőrzése is. Most kiderült, hogy ebben nagyon sokat segíthet bizonyos élelmiszerek gyakoribb fogyasztása.