Hasznosítsd újra a csokoládét

Decemberben iszonyatos mennyiségű csokit vagyunk képesek felhalmozni: a sort ugye a Mikulás kezdi, aztán jön legtöbbünknél a Jézuska, illetve megannyi ajándék finomság.

Ezek a mikuláskor begyűjtött csokoládék és szaloncukrok azonban általában - sajnos- nem a legjobb minőségűek: valójában bevonó masszából készülnek, amit ritkán fogyasztunk el, így végül hónapokkal – ne adj isten évekkel - később a már kifehéredett csokoládék a kukában végzik.

Hasznosítsd újra!

A fel nem használt mikulás csokikat érdemes kisebb darabokra törni, majd a mélyhűtőbe tenni. Kis adagokba porciózva ugyanis ha valamikor megkívánnánk egy kis forrócsokit, csak vegyük ki a hűtőből, és egy kis tej illetve fűszerek hozzáadásával ízletes forróitalt varázsolhatunk magunknak. Egy kevés sáfrány vagy fahéj további csodákat művel majd vele!

Ezeket olvastad már?

Ugyanezzel a technikával kekszekbe és édes sütemények tésztájába is tehetünk a csokikból, sőt, a szaloncukrokból is - persze nem a zselésből, de a mogyoróval illetve marcipánnal töltötteket nyugodt szívvel használhatjuk. Csak szeleteljük fel őket, és mehetnek is az édességekbe.

Ezeket olvastad már?

Szintén felhasználhatók egy szuper brownie illetve más egyéb csokoládés desszert alapjaként. Persze ha egy recept 70% kakaótartalmú csokoládét ír elő, nem biztos, hogy a legjobb választás a mikuláscsoki, de ha fele-fele arányban használjuk mindkettőt, akkor a végeredmény kiváló lehet!

Ezeket olvastad már?

Ha olvasztásra kerülne a sor, használjuk csoki fondübe, melyet bolondíthatunk egy kevés tejszínnel vagy chilivel, narancshéjjal is. Mártogathatunk bele aszalt- vagy friss gyümölcsöket, édes kekszeket, de akár marcipánt is.

Ezeket olvastad már?

További csokoládés recepteket, itt találsz!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Szaftos, kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Egyserpenyős lecsós orzo

A klasszikus lecsó találkozik az olasz konyhával ebben a szaftos, krémes egyserpenyős fogásban. Az orzo magába szívja a paradicsomos-paprikás alap minden ízét, a tetejére kerülő burrata ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Tejmentes gyümölcsleves

Nyáron kevés jobb dolog van egy jól behűtött gyümölcslevesnél, főleg akkor, ha friss, érett gyümölcsökből készül. Mi most vegyesen raktunk bele ilyet is, olyat is. Ez a tejmentes ...