Furcsákat álmodsz, mióta karanténban vagy? Az egész világ így van vele!

Sok minden összeköti most az emberek millióit szerte a világon: többek között az is, ha éjjel rosszul alszunk, és szokatlanul élénk álmaink vannak.

Mióta mind otthon vagyunk, és nem megyünk sehová, furcsa tüneteink vannak. Ezek egy része kellemetlen, mint a szorongás vagy a feszültség, de vannak olyanok is, amelyek inkább egyszerűen furcsák. Mégis valamelyest vigasztaló a tudat, hogy szerte a világon az emberiség nagyon nagy része van most ugyanebben a helyzetben, és ahogyan ez összeköt minket, az egység illúziója megnyugtató.

Közös szorongásaink

Minden barátom és ismerősöm furcsa álmokról számol be az utóbbi időben. Fegyveresek veszik körül a házat, hogy ne menjen ki senki, elviszik a gyerekemet, erdőben bolyongok, lekésem a vonatomat, buszomat, állatok támadnak meg, kamerák figyelnek álmomban, újra iskolás vagyok és töriből felelek - klasszikus szorongós álmok, amilyenek mindenkinél előfordulnak, most azonban szokatlanul különös intenzitással. A legfurcsább az a dologban, hogy olyanok is mesélnek ilyenekről, akik máskülönben nem nagyon szoktak emlékezni az álmaikra, mostanában viszont egészen élénken vissza tudják őket a reggeli ébredéskor idézni. De mi okozza ezeket a furcsa álmokat, és amennyiben zavaróak, mit tehetünk ellenük?

via GIPHY

Éjjeli feldolgozás

A Washington Post megkérdezett erről egy pszichológust, aki azt mondta, hogy mindent, amit napközben nem tudunk feldolgozni, éjjel, álmunkban vesz elő az agyunk. Ez így van mindig, mindenki a saját szorongásait próbálja feldolgozni éjszaka, csakhogy ezek most mindannyiunk számára összekeveredtek a járvánnyal kapcsolatos kollektív félelmekkel.

A Harvard egyik álmokkal kapcsolatos kutatása valós jelenségként számolt be arról, hogy a járvány kitörése óta mindenki élénkebben emlékszik az álmaira. Állítólag hasonló jelenséget figyeltek meg az amerikai terrortámadások idején is. Azt is tudni lehet, hogy a legélénkebben a REM alvási szakaszban álmodunk, és hogy ez a szakasz nagyon fontos az egészségünk szempontjából is. Azt azonban még mindig nem képesek megmagyarázni, az álmaink pontosan milyen kapcsolatban állnak a mindennapjaink történéseivel.

via GIPHY

Nyugtalan éjszakák

Arra viszont van válasz, miért emlékszünk gyakrabban az álmainkra, mióta karanténban vagyunk, mint korábban. Mivel rosszakat álmodunk, gyakrabban ébredünk, riadunk fel egészen, így többször sikerül visszaidéznünk az álmunkat. Az alvásciklusaink normál esetben is másfél óránként véget érnek, és pár másodpercre fel is ébredünk, de ez nem elég ahhoz, hogy visszaemlékezzünk az álmainkra. Amikor rosszul alszunk, akkor azonban hosszabb időszakokra riadunk fel, így az agynak van ideje felidézni a rémálmokat.

Ezt olvastad már?

Kipróbáltuk: 4 ránctalanító pakolás a szem alá, konyhai alapanyagokból

Találkozások és álmok

Azzal kapcsolatban is csak feltételezések vannak, milyen erős hatással bírnak az álmainkra a szociális interakcióink. Úgy tűnik, elég fontosak, és mivel most ezekből van nagy hiány az életünkben, nem csoda, ha az alvásunk is megkavarodik. Egy svéd kutatás alapján feltételezik, hogy az álmainkban több szociális kontaktust élünk meg, mint ébren, álmunkban feldúsítjuk nappali valós élményeinket, ezért lehet, hogy most sokat álmodunk a családunkról és a barátainkról.

Ki mint veti ágyát

Ha nyugodtabb éjszakákat akarunk, érdemes rákészülni egy ingerszegény estével. Két órával elalvás előtt már ne nézzünk képernyőt, ne olvassunk híreket, csak relaxáljunk, meditáljunk és próbáljuk meg elképzelni, mivel álmodnánk szívesen - sokan, akik gyakorolják ezt a műveletet, képesek befolyásolni az álmaikat.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via és via

Címlapról ajánljuk

További cikkek