Étkezés után nem szabad megfeledkeznünk fogaink védelméről. A savas ételek okozta fogkopás – vagyis a saverózió – a korai szakaszban felismerhető és megelőzhető! (x)
Láthatatlan ellenség
A savas ételek okozta fogkopás, amit saveróziónak is nevezünk, a fogakat borító fogzománc elvékonyodása és fokozatos elkopása, amiért a mindennapok során fogyasztott modern étrendben található savak a felelősek. A saveróziós tünetek a korai szakaszban láthatatlanok a laikusok számára. Ezért, ha szeretné elkerülni a saveróziót, nagyon fontos, hogy első lépésként keresse fel fogorvosát, aki megvizsgálja fogain a saverózió esetleges tüneteit, és tanácsokkal tud szolgálni az étrendjének megfelelő fogmosási szokásokat illetően.
A legnagyobb ellenség: a szénsavas üdítőital
A húsz-harminc éves korosztály a legveszélyeztetettebb célcsoport, hiszen az elsősorban gyermekkorban nagy mennyiségben fogyasztott szénsavas üdítőitaloknak köszönhetően fogzománcuk mára erősen sérült. A megváltozott és felgyorsult táplálkozási szokások nagyban hozzájárulnak a fiatalok körében magas saveróziós aránynak.
Az üdítő- és energiaitalok a legnagyobb ellenségei a fogzománcnak, olyannyira, hogy egy pohár szénsavas ital kémhatását körülbelül tíz pohár lúgos víz tudná ellensúlyozni. Szerencsére egyszerűbb módja is van az erózióval szembeni védekezésnek!
A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...
Amikor nincs sok időnk, vagy csak nem akarunk sokat bajlódni a konyhában, kapóra jön, ha van otthon egy csomag leveles tészta. Most egy villámgyors meggyes-ricottás pitét rittyentettünk ...
A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...
Te is azonnal a ventilátor után nyúlsz, amint belépsz a fülledt lakásba? Bár ez nagyon is logikusnak tűnhet a nyári melegben, a szakértők szerint a legnagyobb kánikulában ezzel többet ártunk, mint használunk. Eláruljuk, miért válhat veszélyessé a kedvenc nyári hűsítőtársunk, és mit érdemes tenned helyette!
Itt a kánikula, és vele együtt végre elérkezett az az időszak, amire sokan egész évben vártunk: most indul be igazán a hazai dinnyeszezon! Nem kell tovább a méregdrága, külföldi darabokat kerülgetned a boltokban, mert a lédús, mézédes magyar görögdinnyék végre tömegesen is megérkeztek a piacokra és az üzletek polcaira.
Egész nap megy a légkondi, és már előre félsz a villanyszámlától? Mutatjuk, mennyibe kerülhet egy nap klímázás, és hogyan hűtheted le a lakást úgy, hogy közben nem pörgeted feleslegesen a villanyórát.
Ezt a brutális hőséget csak úgy lehet túlélni, hogy hűsítő, nem elnehezítő ételek és italok kerülnek elénk. Mai napra dinnyesali, zöldségfasírt és extra tea jár.
Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.
Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos praktikát hozott magával.
Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...
A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!