Ez a kisbaba azért kap több millió forintot egy üzletlánctól, mert jókor született jó helyen

A 7/11 üzletlánc Amerikában nagyjából annyira ismert, mint itthon a Coop vagy a CBA. A bolt most több ezer dollárral támogat egy olyan gyermeket, aki pont jókor született meg.

A hatalmas szerencsének az a J'Aime nevű, alig pár napos kislány örvendhet majd felnőttkorában, aki az amerikai Missouri állam egyik városában, St. Louis-ban látta meg a napvilágot július 11-én.
Johntez Brown és Rachel Langford gyermeke 7 óra 11 perckor látta meg a napvilágot pontosan 7 font és 11 unciás (3.48 kilogrammos) súllyal. Az eset elsőként a helyi televíziónak szúrt szemet, amely külön hírben mutatta be a kisbabát, akinek minden születéssel kapcsolatos adata a hetes, illetve a tizenegyes számokat tartalmazza.
A különleges baba híréről hamar értesült a közismert 7-Eleven élelmiszerüzlet-lánc is, mely a születésnap alkalmából 7111 dolláros (nagyjából 2 millió 70 ezer forint) összeget, valamint rengeteg babakelengyét ajándékozott a kisbabának és családjának.
Az ajándékba kapott összeget a család a kislány taníttatására teszi félre, és akkor rendelkezhet felette, ha tanulmányait egyetemen vagy főiskolán folytatja tovább. Az üzletlánc szóvivője szerint a baba lesz a 7 Eleven legjobb vásárlója.

EZ IS ÉRDEKES:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.