Erdélyből szeretettel: lucskos káposzta

Ha van olyan étel, amivel karácsonykor nem szabad szórakozni, akkor az a töltött káposzta. Nem is mertem, úgyhogy itt a zöldfűszeres erdélyi verzió!

Nincs Karácsony töltött káposzta nélkül, igaz? Olyannyira hozzátartozik az ünnephez, mint mondjuk a faállítás. Nálunk legalábbis így van, és édesanyám vagy nagymamám (vagy esetleg mindketten együttes erővel) már néhány nappal korábban odateszik a hatalmas kondért, amit aztán addig eszünk, amíg rosszul nem leszünk tőle.

Pont ezért, mert a családban ez már egy leosztott feladat, én ritkán állok neki, hiszen ha hazamegyek, úgyis kapok. Idén viszont nem akartam kimaradni a káposztázásból én sem, és arra gondoltam, hogy akkor én nem a hagyományosat, hanem valamilyen más verziót reprezentálok az ünnepi asztalon - így hát Dacota kolléganővel kitaláltuk, hogy megcsináljuk a Nagy Karácsonyi Töltöttkáposzta-Párbajt.

Erdélyi lucskos töltött káposzta recept

Mert töltött káposztánk nem csak nekünk van ám, rengeteg országban rengeteg variációban készítik. Az arabok ürühússal töltik a leveleket, míg a svédek a húst tejszínnel dúsítják, mustárral és paradicsommal ízesítik, és az egészet egy gyökérzöldségekből, húslevesből és ciderből készített lében főzik, ez a kåldolmar. Létezik belőle böjti kiadás is, amibe bab, csicseriborsó vagy lencse is kerülhet. Aztán van olyan recept, ami nem is savanyú káposztát ír elő, hanem friss leveleket használ. A golubcihoz aszalt szilva és mazsola is szükségeltetik. Számomra pedig a legizgalmasabb a hússal és gesztenyével töltött káposzta: darált bárányhús, meghámozott, apróra vágott gesztenye, friss koriander, a tetejére meg őrölt fahéj kerül.

Erdélyi lucskos töltött káposzta recept

Na de az mégis hogy nézne ki, ha Karácsonykor gesztenyés-fahéjas töltött káposztát főznék? Ilyet nem lehet csinálni! Hiába vagyok kísérletező kedvű, és hiába szeretek minél több mindent kipróbálni, az még nekem is sok, hogy éppen most hajtsam végig a reformációt a káposztán.

Ehhez még augusztusban össze kellett volna hívni egy konzíliumot a családban, hogy közösen megvitassuk a kérdést, és hogy lélekben mindenki felkészüljön az elkövetkezendő hónapokban, hogy idén más lesz a töltött káposzta.

Erdélyi lucskos töltött káposzta recept

Dacota a párbajhoz lestoppolta a szabolcsi paradicsomos verziót, és ha ez még nem lett volna elég, neki már van egy klasszik receptje is, úgyhogy számomra ez a két lehetőség rögtön kiesett. Aggodalomra semmi ok, mert nem kell egészen a svédekig elmenni, elég csak Erdélybe, hiszen itt is van egy elég komoly versenyző, aki friss zöldfűszerekkel erősít. Tökéletes!

Erdélyi lucskos töltött káposzta recept

Azt elárulom, hogy ez volt életem első lucskos káposztája, de biztosan nem az utolsó! A kapor és csombor tökéletes párja a savanyított káposztának, és ehhez jön még a fehérbor zamata, valamint a füstölthús aromája, a végeredmény meg valami fenomenális. Ne siessünk vele, hagyjunk neki időt, hogy alacsony lángon, szép lassan ki tudja forrni magából az ízeket, és tényleg az a legjobb, ha előző nap megcsináljuk, mert a töltött káposzta felmelegítve az igazi. Na meg jó sok tejföllel!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Villámgyors tojáskrém

A tojáskrém egy igazi retro klasszikus. Készíthetjük reggelire pirítósra kenve, vendégvárónak vagy ebédre egy laktató szendvicsnek. Fogyasztás előtt érdemes pihentetni pár órát a ...