Eljött a nap: a világ a magyar gasztronómiát csodálta a lyoni Bocuse d'Oron

A Bocuse d’Or lyoni döntőjének első versenynapján, kedden mutatta be a zsűrinek a magyar csapat a tálon felszolgált húsételt és a tányéron kínált vegán fogást.

A Széll Tamás vezette csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania, ennek megfelelően bizakodva várják a magyarok a szerdai eredményhirdetést.

A kétnapos, különleges hangulatú döntő első napján, rendkívül erős mezőnyben küzdve foglalta el a versenykonyhát a gasztronómiai megmérettetés európai fordulóját 2016 májusában, Budapesten, a hazai szurkolók tömege előtt megnyerő magyar csapat Széll Tamás séf vezetésével. A kétévente megrendezésre kerülő világverseny szabályai szerint 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a két fogást, a bresse-i csirkéből készült húsételt és a vegán tányértémát, amelyhez több mint 140 növényi összetevőből válogathattak a felkészülés során.

A versenynap erősségét mutatja, hogy a 24 döntős csapatból a kedden porondra lépő 12 között kaptak helyet a hét alkalommal győztes franciák, az ötszörös győztes norvégok, illetve a számtalan alkalommal a dobogón végző svéd és dán csapatok, vagy épp az utóbbi években a gasztronómiai érdeklődés középpontjába került Japán is. Azaz csupa olyan nemzettel küzdött egy napon a magyar csapat, amely az idén 30 éves versenyben már gazdag tapasztalattal bír és komoly eredményeket mutatott fel.

Bár a sors hozta úgy, hogy az első versenynapra ilyen hihetetlen erős mezőny állt össze, a szerdán versenyző országok csapatai között is van néhány nagy gasztronómiai múltú, tapasztalt nemzet. A magyar csapatnak most valóban a világ élvonalában kell helyt állnia.

A mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő, minden mozdulatában összepróbált, óramű pontossággal zajló csapatmunka során a magyar versenyzőknek sikerült véghezvinniük a többhetes felkészülés során kialakított elképzeléseiket, és mind a két kompozíciót magas színvonalon, a rangos nemzetközi zsűri elvárásainak megfelelve kivitelezni.

Az idei verseny során különösen fontos elvárás a nemzeti karakter megjelenítése a tál és a tányér témájában. A hazai csapat ezt a magyar gasztronómiai kultúra egyik tradicionális elemének, a savanyításnak jelentős használatával, illetve a magyar erdő hangulatának és alapanyagainak beemelésével kívánta érvényre juttatni, amit maradéktalanul sikerült is megvalósítaniuk.

Ennek megfelelően került a „Gyökerek és levelek alatt” elnevezésű vegán témába többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika, míg a „Magyar téli erdő” fantázianevű húskompozícióba a tokaji furmint és aszú, mangalica sonka és szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldségek.

Az első versenynapot követően mind a tálalást és a gasztronómiai kiválóságot pontozó kóstoló zsűri, mind a versenykonyhában végzett munka tisztaságát, fenntarthatóságát és higiéniáját értékelő konyhai zsűri meghozza pontszámait, azonban ezeket kizárólag a szerdai, második versenynapot követően, a végső eredményhirdetés alkalmával ismerheti meg a közönség – így tehát van még miért izgulnia mind a magyar csapatnak, mind azoknak a hazai szurkolóknak is, akik minden eddiginél népesebb tömegben, több, mint 300-an jelentek meg Lyonban.

A magyar csapat európai győzelme miatt nemcsak Széll Tamásék szereplését övezi hatalmas várakozás, de a magyar gasztronómia iránt is megnövekedett az érdeklődés. A versenynek otthont adó nemzetközi gasztronómiai vásár, a SIRHA területén felállított magyar standnál folyamatos volt az érdeklődés, itt a magyar borok mellett a hazai alapanyagokból készített fogásokat is kóstolhattak a látogatók.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...