Együnk rusnya zöldségeket!

„Ronda és finom” anno ezzel a szlogennel reklámozta a Chokito termékeit. Most a franciák is hasonló véleményen vannak a zöldségekről és gyümölcsökről.

Még márciusban, az Intermarché (Franciaország harmadik legnagyobb szupermarket-lánca) elindította remek kampányát az élelmiszer-pazarlás ellen. A „Les Fruits & Légumes Moches", vagyis a „Becstelen gyümölcsök és zöldségek" elnevezésű kampány, a tökéletlen gyümölcsök és zöldségek sorsára hívja fel a fogyasztók figyelmét – harcolva ezzel az élelmiszerválság ellen.

Az Egyesült Királyságban a becslések szerint a zöldségek és gyümölcsök 40%-a nem éri el a szupermarketek polcait, mert nem felelnek meg az ottani kritériumoknak. Túl kicsik vagy túl nagyok, nem szép a formájuk stb. Így a legtöbb sajnos a kukába kerül, pedig ugyanolyan vitamindúsak és ízletesek, mint „egészséges” társaik.

Az Intermarché 30%-kal olcsóbban jut hozzá ezekhez a kissé hibás gyümölcsökhöz a kiskereskedőktől – akik egyébként is csak kidobnák ezeket. Ezért létrehoztak egy reklámkampányt! A kissé gnóm zöldségekről csodálatos fotókat készítettek, és ezekkel címkézik fel a készen kapható leveseket és gyümölcsleveket. A fogyasztók így kipróbálhatják a „Becstelen sárgarépalevest vagy narancslevet", bizonyosságot szerezhetnek arról, hogy ezek attól még, hogy némi szépséghibával rendelkeznek, ugyanolyan finomak.

A vásárlók nagyon jól fogadták ezt a kezdeményezést, így már az első két napban sikerült 1,2 tonna „csúnya gyümölcsöt és zöldséget" értékesíteni. A bolthálózat 60%-os növekedést regisztrált a zöldség részlegen, pedig 30%-kal olcsóbban adják „hibás” zöldségeiket! Véleményük szerint „egy csúnya répából is isteni leves lesz”. Ami így is van! Reméljük, ezek után senkit nem riaszt majd vissza egy „kétlábú” répa, iker burgonya vagy groteszk padlizsán – hiszen ki tudja majd, hogyan nézett ki az az ízletes zöldség, mielőtt a tányérunkra került?

(via The Flexitarian)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

Kezdődik a grillszezon! Ezek az ételek kerülnek leggyakrabban a rácsra

Pünkösdtől augusztus 20-ig tart a grillszezon csúcsa, de a legnagyobb rajongók őszig nem teszik el a grillt. A magyarok közel fele külön bevásárlással készül a sütögetésekre, a Tesco adatai szerint tavaly 11 százalékkal nőtt a szezonális grillhúsok forgalma. A legnépszerűbb továbbra is a fűszeres sertéshús, ugyanakkor egyre többen választanak halat, valamint kacsa- és libahúst is.

Nosalty

Ez a diéta segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást

A menopauza egy kevésbé kutatott, részben félreértett folyamat, amely minden nő életében eljön. A testi-lelki változás sok kellemetlen tünettel jár, a hőingadozástól kezdve egészen a súlygyarapodásig. És hiába figyel az ember a bevitt kalóriák mennyiségére, és végez napi szintű testmozgást, ezek kombinációja sem feltétlen elég ahhoz, hogy kontrolláljuk súlyunkat. Van azonban egy olyan diéta, ami segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...