Ezért vettek majdnem 20 tonnával több cukrot a magyarok

A hazai extrém mennyiségű élelmiszer-vásárlásokat ugyanaz a tényező befolyásolta.

Mostanra már jól látszik, hogy az árstopok határidejének lejárta előtt mindig igyekeztek a vásárlók beraktározni a hatósági áras termékekből. A nagy bespájzolás főként a tartós élelmiszereket, valamint az árszabályozás alá eső termékeket érintette – írja a Pénzcentrum.

Ez az oka, hogy több tonna cukrot vásároltak a magyarok

Nemrég a NielsenIQ kiskereskedelmi piackutató cég végzett kutatást, ami alapján jól látszik, hogy egyes élelmiszer-kategóriák látványos forgalomnövekedése az ársapkák meghosszabbításhoz köthető. A felmérés adatai alapján szintén megállapítható, hogy 2022 áprilisban vásárolták a legtöbb árstopos terméket a fogyasztók. A 2021-es évhez képest 80 százalékkal több napraforgóolajat, 83 százalékkal több kristálycukrot és 85 százalékkal több 2,8%-os UHT tejet , tehát majdnem az előző évi mennyiség dupláját.

Sőt, az árstopos tej júliusi eladása ezt is felülmúlta, 140 százalékos extrával.

2022. február és december között a búzafinomliszt eladása 14 százalékkal, a kristálycukoré 27 százalékkal, míg a napraforgóolajé 22 százalékkal nőtt.

Ezek alapján a liszteladás közel 9 tonnával nőtt, a napraforgóolajból 140 ezer hektoliterrel több fogyott, kristálycukorból pedig 18 tonnával többet vásároltak a fogyasztók.

Friss húsból nem spájzolunk

A felmérésből az is kiderült, hogy a friss húsokból nem nagyon raktároznak az emberek. Sőt, a csirkemell forgalma 7 százalékkal csökkent, a sertéscombé pedig 1 százalékkal lett kevesebb. Az egyetlen kivétel a csirkefarhát, ami 8 százalékos forgalombővülést tudhat magáénak.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.