Csillogtasd meg főzőtudományod, és nyerj egy felejthetetlen élményt a METRO-val !

Az internet segítségével a világ legjobb receptjeit próbálhatjuk ki. Most pedig egy sztárral is együtt főzhetsz, játssz a METRO-val! (x)

Itt a lehetőség!

A METRO áruházlánc segítségével, kód- és receptfeltöltéssel most akár te is megcsillogtathatod a főzőtudományod, nézd, hogyan teheted, Csonka Enikő, aGastroHobbiblog szerzője még egy Meggyes-túrós pitereceptet mutat neked!

Ha van METRO kártyád és egy jó recepted, akkor akár Hajdú Steve is állhat melletted a nagy csatában.

"A főzés számomra olyan, mint a szeretett szakmám, a színészet, azon belül is a színház.A próbafolyamat az, amikor felkészülök a főzésre. Bevásárolok, válogatom a zöldséget, húsokat, s közben “fejben” rakom össze az előadást.

A rendelkező próba, amikor a tűzhely mellett elkezdődik az alapanyagok feldolgozása, főzése, a húsok pácolása, ízesítése, sütése.

A főpróba, a tálalás művelete, ami már előre vetíti, hogy hogyan fog sikerülni az előadás. Itt már eldől, hogy jót vagy felejthetőt alkot az ember. Lehet még javítani ugyan, de az nem lesz olyan, mint amit megálmodtunk.

És igen! Ami a premier, vagyis az étel elfogyasztása. Nézni a vendégek vagy szeretteink arcát, ahogy az első falatnál elmosolyodnak, és halk hümmögéssel adják tudtomra: igen, ez sikerült.

Végül az edények összeszedése, ami, ha üres, ugyanolyan üres érzést ad, mint előadás végén, mikor a taps elhal, és legördül a függöny. Igen! Megvolt! Szerették! De ezt még egyszer így nem lehet létrehozni, mert a színház is olyan, mint a főzés. A pillanat művészete. Hmmm. "

Kemény a mezőny, hiszen Hajdú Steven kívül olyan sztárok várják, hogy együtt vegyetek részt a megmérettetésben, mint Bencsik Emerencia, Csomor Csilla, Keleti Andrea, Kovács Katalin, Lajsz András, Nyári Dia és Vágó Piros.

Tehát ha van kedved a főzőversenyhez, íme a feltételek:

Vásárolj legalább 3000 Ft értékben a promócióban szereplő termékekből, a vásárlás során kapott sorsjegyen található kódot pedig töltsd fel a Játék oldalára, a feltételeknek megfelelő recepteddel együtt!

A 2018. november 30-i főzőversenyen, a METRO Gasztroakadémián a legjobb 10 recept feltöltői vehetnek részt valamelyik ismert kedvencükkel vagy egyik játékostársukkal karöltve. A verseny helyszíne a METRO Gasztroakadémia, amely 12 állásos professzionálisan felszerelt tankonyhával és az akadémián oktató séfek közreműködésével látja vendégül a versenyzőket és a rádióhallgatókat, hiszen a Sláger FM egész nap élőben tudósít majd az eseményről.

Nemcsak élményt nyerhetsz! Értékes De’Longhi – Kenwood - Braun konyhai kisgépek is gazdára várnak a játék végén.

Akkor se csüggedj, ha még nem tudsz főzni! Fizess Mastercard bankkártyával, és nyerj vásárlási utalványt!

Akik a promócióban szereplő termékekből minimum nettó 3000 Ft értékben vásárolnak Mastercard vagy Maestro bankkártyával, és feltöltik a vásárlás során kapott sorsjegy kódját a Játék oldalára, 15 db bruttó 50 000 Ft értékű METRO vásárlási utalványt nyerhetnek!

Te inkább azonnal nyernél?Semmi akadálya!

Az első 3000 olyan vásárló, aki a promóciós időszakban az akciós termékekből vásárol minimum nettó 9000 Ft értékben, és Mastercard vagy Maestro bankkártyával fizet, egy bruttó 1000 Ft értékű METRO vásárlási utalványt vehet át a vevőszolgálaton.

Csillogtasd meg a főzőtudományodat!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...