Biztos helye van a döntőben a magyar séfcsapatnak: januárban izgulhatunk értük

Az európai válogatón különdíjat szerzett magyar csapat 2025 januárjában méretteti meg magát a Bocuse d'Or Lyonban tartott döntőjén, ahová a világ minden tájáról érkeznek majd séfek.

2025 januárjában ismét sor kerül a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjére. Ahogyan az kétévente lenni szokott, a házigazda ismét Lyon, és most már bátran nevezhetjük azt is megszokottnak, hogy a magyar csapat is ott lesz. Idén márciusban a norvégiai Trondheimben rendezték meg a Bocuse d’Or európai válogatóját, ahol a magyar csapat fantasztikus szerepléssel a hatodik helyen végzett, és a legjobb tál különdíját is elhozhatta. Norvégiában a dán, a svéd, valamint a norvég csapat állhatott a dobogón, a lyoni döntőre azonban a világ minden tájáról érkeznek nemzetek.

Döntőbe jutott a különdíjas magyar Bocuse-csapat

A magyar csapat tagjai

A magyar csapat nem változott, élén továbbra is Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese szerepel. Commis-ja a siófoki Fodor Noel, aki családi éttermükből érkezett a csapatba. A coach pozícióját a Hungast Csoportnál dolgozó Szabó László tölti be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence, aki az előző versenyszezonban csapatával a bronz szobrot hozhatta haza Lyonból. Akárcsak a trondheimi megmérettetés előtt, ezúttal is a csapat segítségére lesz a norvég Christian André Pettersen, aki Dalnoki Bencéhez hasonlóan már szintén állhatott a dobogó harmadik fokán Lyonban.

Már ismert néhány részlet

A lyoni döntőn a szokott módon kétféle ételt kell majd készíteni, ám egyelőre csak a táltéma kötelező alapanyagait és főbb szabályait hirdették ki.

Ezek szerint őzgerincet kell készíteni, amelyet egy darabban, csontosan kell felhelyezni a tálra, és kötelező felhasználni hozzá a két szüzet is.

Őzlapockából egy pitét is kell prezentálni, és fel kell használni egy egész libamájat. Kötelező egy olyan gyümölcsös köretet is elkészíteni, amely az adott ország konyhájára jellemző. És kell egy side dish-t is prezentálni, amelyben teát kell használni, és kötelezően töltött tészta kíséretében tálalni. A magyar csapat örül a kötelező alapanyagoknak, szeretik és jól tudják használni, van rá hagyományuk és eszközük is. A másik téma várhatóan november közepén derül majd ki, a csapat azonban október elején megkezdte a felkészülést a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Hungexpón található tankonyhájában.

A magyar csapat az európai válogató alatt

A felkészülésben ezúttal is részt vesznek vidékről és a fővárosból érkező tanulók és pályakezdők is, hiszen a Magyar Bocuse d’Or Akadémia egyik legfontosabb küldetése az utánpótlásképzés.

A Bocuse d’Ort ismét a Sirha Lyon keretein belül rendezik meg, 2025. január 26-27-én.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.