Áldás és átok is lehet az, amit a mosogatószivacsban találtak

Egy Petri-csészénél is több kórokozó bújhat meg a mosogatószivacsodban – és ebből a szempontból az is mindegy, hányszor cseréled le.

Rossz hírünk van a germafóboknak: a Duke Egyetem kutatóinak új tanulmányából kiderül, hogy az átlagos mosogatószivacsban több baktériumfajta van, mint egy laboratóriumi Petri-csészében. A kutatók azt találták, hogy teljesen mindegy az is, hányszor és milyen gyakran cseréled a mosogatószivacsot, mindig ugyanezzel a problémával fogsz szembesülni. Az eredmények szerint nem a szivacs tisztasága, hanem maga az eszköz szerkezete teszi ideális környezetté a mikrobák számára.

Meglepő tényre derült fény egy kutatás során

Ennek részben az az oka, hogy a baktériumok közül néhányan szeretnek más baktériumokkal együtt „lézengeni”, ezt pedig az olyan háztartási felületeken, mint a mosogatószivacs, könnyedén megtehetik.

Ezek az eredmények azonban hasznosak is lehetnek: segíthetnek azoknak az iparágaknak, amelyek baktériumokat használnak a szennyezés megtisztítására, hiszen megmutathatják, hogy milyen környezetben érzik igazán otthon magukat a mikrobák.

A kutatók 80 különböző E. coli törzs populációnövekedését követték nyomon laboratóriumi körülmények között, több anyag felhasználásával. Többféle lehetőséget kínáltak a baktériumok számára: az anyagok között volt olyan, amely lyukas volt ugyan, de mindössze hat nagy lyukkal, illetve olyan is, amiben 1536 apró lyuk volt megtalálható. Mindegyik felület másfajta baktériumoknak adott ideális környezetet.

A Nature Chemical Biology szaklapban publikált eredmények azt mutatták, hogy a nagyobb lyukakkal rendelkező anyagok ideálisabbak voltak a mikrobák számára – ilyen a mosogatószivacs is. Amikor a kutatók konkrétan a szivacsot tesztelték, azt találták, hogy több baktérium maradt meg benne, mint bármelyik másik laboratóriumi eszközön.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...