Horror áremelkedés – drágábban vehetünk virslit és kolbászt

Az áremelkedésből úgy tűnik, nem maradhatnak ki a magyarok kedvenc húsféléi sem. Alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk a henteseknél és a boltokban, ha kolbászt, szalámit vásárolnánk.

Az idei karácsony a szeretetteljes készülődés mellett sajnos a drága alapanyagokról, és az áremelkedésekről felröppenő hírekről is szól. Nemrég arról számoltunk be, hogy a tavalyi évhez képest mennyire kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha élelmiszerárakról van szó, most pedig a Helló Vidék kérdezett meg őstermelőket, családi vállalkozásokat, hogy alakul a jövőben a kolbász, a szalámi vagy éppen a virsli ára.

Horror áramelkedés: ennyiért vehetünk szalámit és kolbászt

Idén a kistermelők nem emelték áraikat olyan mértékben, ahogy a piaci drágulás megkövetelte volna, ám a jövőben ebben gyökeres változások jöhetnek. Az áremelkedéshez természetesen hozzájárulhat a nehéz év, amelyet a koronavírus-járvány is alakított, valamint a takarmányok ára is jelentősen növekedett. Míg tavaly 4500 Ft volt egy mázsa, addig ez idén januárra már 8000 forintra rúgott, mesélte a Helló Vidéknek Kövér László termelő.

A másik nehézséget a bél árának emelkedése jelenti. Példaként Kövér Zoltán családi vállalkozó elmondta:

egy kiló szaláminál, disznóbél esetén 400-500 forintba csak maga a bél kerül, juhbél esetén egy kiló virslinél 500-600 forintos többlettel kell számoljunk.

Ezek tükrében mind a szalámi, mint a virsli bolti ára jelentősen emelkedik majd. A mangalica virsli jelenleg náluk 2750 forint, a debreceni páros kilója 2500 forint, míg a szárazkolbászé 4200 forint.

Murányi József kistermelő pedig a takarmányok árának növekedésére hívta fel a figyelmet. „A takarmányok ára nagyon felment, mi szerencsére saját magunknak termeljük a takarmányt, mindent magunknak állítunk elő, de már rég árat kellett volna emelnünk, ha nyereséget akarunk." Náluk a szárazkolbász kilója 2850 forintba kerül, de szerencsére visszajárnak hozzájuk a vásárlók.

Forrásunk volt.


Még több vásárlással kapcsolatos cikk itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Morzsás mákos pite

Ha van olyan sütő funkció, akkor alul-sütéssel kezdjünk és félidőben állítsuk át alul-felül sütés funkcióra. Elkészítésnél mindenki a saját sütőjének a teljesítményét ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...