A kalkulátor, amivel kiszámíthatod, mennyire károsítod a Földet az étkezéseddel

Bizony az elfogyasztott ételeink jelentős részét teszik ki az egyéni szénlábnyomunknak.

Ameddig az étkezés maga az üvegházgáz-kibocsátásának 10-30%-áért felelős – többek között olyan tényezők befolyásolják a pontos százalék meghatározását, mint az étel minősége és a lakhely – , addig a teljes élelmiszer-rendszer, amelybe beletartozik a csomagolás, a szállítás, a hulladékgazdálkodás és az előállítás is, 21-37%-át teszik ki az egyéni szénlábnyomunknak. Ez a szám 2050-re pedig akár az 50%-ot is elérheti, ami a mostaninak csaknem a duplája.

Persze a legtöbben ezt nem tudják, és éppenséggel nem is hibáztathatóak ezért, mivel a címkékről nem lehet leolvasni a fenntarthatósággal kapcsolatos információkat. Erre a problémára azonban most van megoldás, ugyanis a Foodprint elnevezésű kalkulátor, amit a BBC Future, a VerveSearchcsel és az Oxfordi Egyetem kutatói közösen fejlesztettek, segít kiszámolni az élelmiszerek karbonlábnyomát.

Bár ez sem tud pontos adatokat meghatározni, ugyanis a kalkulátor nem veszi figyelembe azt, hol gyártották az adott terméket. Pedig ez egy igazán fontos tényező, hiszen a világ különböző részei teljesen más mennyiségű vizet és műtrágyát használnak az egyes termékek előállításánál, tehát lényegében csak átlagot tud vonni az alkalmazás. Mégis hasznos lehet ez a kalkulátor azok számára, akik szeretnék tudni, mennyi a saját szénlábnyomuk, és esetleg csökkenteni szeretnék.


Még több cikkünk a környezetvédelemmel kapcsolatban:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.