„Ha valaki szeret főzni, az még nem jelenti azt, hogy tud is” – Anger Zsolt „gasztrovloggernek" áll, ezért megnéztük új konyháját

Anger Zsoltot színpadon, a mozivásznon és a tv-képernyőn is rengeteget láthatták a nézők, most azonban egy új közegben és szerepben találkozhatunk vele: saját „főzőműsort" indít, ahol videóiban olykor egyedül, máskor meghívott vendégekkel kísérletezik és fedezi fel a gasztronómiát. Néhány héten belül indul a PhotoKitchen weboldala és YouTube-csatornája, ezért az indulás előtt személyesen is megnéztük a konyhát, és Zsolt főzési iránti szenvedélyéről, a Konyhafőnökről és filmekről beszélgettünk.

Sok helyen elhangzott már, hogy gyakorlatilag öt éves korod óta főzöl, és hogy a nagymamádtól és az édesanyádtól sajátítottad el az alapokat. Ha ilyen meghatározó volt a főzés már ilyen fiatal korod óta, végül miért választottad a színészetet hivatásul?

„Az pedig tudományos tény, hogy az étkezés és az étkező ember látványa csillapító hatással bír" - Fotó: Simon Gábor

A másik nagymamám jegyszedő volt a moziban, és én nem óvodába jártam, hanem hozzá a moziba, így gyakorlatilag kétéves koromban kapcsolatba kerültem a filmekkel a szegedi Vörös Csillag moziban, ami akkoriban számomra a mennyország volt. Mondhatjuk talán, hogy a sors akarta, hogy színész legyek, nem engedett el a színészet. Tizenévesen a szentesi drámatagozatos gimnáziumba készültem, de végül családi okok miatt és mert nagyon érdekelt, egy híradástechnikai szakközépiskolába mentem. Itt azonban hamar megtudták, hogy színész akartam lenni, így biztattak, hogy felvételizzek a diákszínpadra. Persze felvettek, és így találkoztam Ungvári István kollégával, a Győri színház vezető színészével, akinek hasonló a története, mert ő mozdonyszerelőnek tanult, bár valójában színész szeretett volna lenni. Mi ketten elkezdtük komolyan venni a diákszínpadot, ezért az alternatív színházak is felfigyeltek ránk. Végül negyedjére vettek fel a Színművészetire, de addig is Kaposváron a Csíki Gergely Színházban voltam segédszínész.

Elmentem híradástechnikusnak, és még ott is utánam nyúlt a színészet, ez nem lehetett véletlen, a főzés pedig megmaradt hobbinak.

Aztán hirtelen eltelt pár évtized, és jött a Konyhafőnök, ahol eljutottam a fináléig, és megismerkedtem a gasztroban jártas szakemberekkel. Arra is itt jöttem rá, hogy ha valaki szeret főzni, az még nem jelenti azt, hogy tud is. Azokat az ételeket, amiket előtte habzsoltak a színésztársaim, a családom, szerelmeim, ma már megmosolyognék. Nagyon sokat tanultam ott Sárközi Ákosnak köszönhetően, majd egy szerencsés találkozás révén Széll Tamás partnere voltam a főzőműsorának első évadában. Rendkívüli élmény volt egy hónapon át ennek a hatalmas tudásnak a közelében lenni, és nap mint nap figyelni, megtapasztalni azt.

Töltött sertésköröm kecskesasjos, korianderes, áfonyás sültcékla salátával

Említetted, hogy a színésztársaid ették a főztöd, és arról is meséltél egy interjúban, hogy akár éjszaka is felkelthettek a színészházban, te örömmel készítettél nekik ételt. Milyen jelentősége van számodra a főzésnek, ha még éjjel is hajlandó vagy fakanalat ragadni?

Minden szakmabelire ráférne, hogy legalább egyszer megtapasztalja a színészházakat, mert ott nem volt kérdés, hogy ha valakinek szüksége van segítségre, akkor bekopogtat a másikhoz, és kér tőle. Közhelyes, de olyanok voltunk, mint egy nagy család. A színész legfőbb munkaeszköze az érzelmei, és az öt alapérzelmünkből, ami az öröm, bánat, félelem, harag, undor, csak egy van, ami pozitív. Azt szoktam mondani, hogy olyan ez, mintha úgy kellene főzni, hogy csak öt alapanyagod van, és ebből mindössze egy finom, a többi nem jó. Ha egész nap az érzelmeinkkel dolgozunk, majd este fáradtan hazamegyünk, és egy papírvékony fal választ el attól, akivel előtte hosszú órákon keresztül örültek vagy haragosai voltak egymásnak, akkor ott nincs helye, hogy ha éhes valaki, akkor nem adsz neki enni. Ha éjjel háromkor volt éhes, akkor kellett főzni, majd reggel megint mentünk próbálni. Benne van az is persze, hogy fiatal és szabad voltam. Babarczy László szavait tudom idézni, mert jól összefoglalják ezt:

Fiatalok voltunk, energikusak voltunk, tehetségesek voltunk, és köptünk mindenre.

Mindig mondom, a főzés és az étkezés egy nagyon intim dolog, az ember valamit magához vesz a száján keresztül, ezért nem mindegy, hogy mi az, ki készíti, mikor történik ez, és milyen körülmények között. Mindenkinek járna, hogy nyugalomban, békességben egyen. Azt is gondolom, hogy az embereknek elegük van az agresszióból, ezért keresnek valami olyat, ami békességet, nyugalmat ad. Az pedig tudományos tény, hogy az étkezés és az étkező ember látványa csillapító hatással bír. A békét kereső emberek számára biztosan fontos a főzés.

A tudásodat fejleszted főzőműsorokon keresztül, van kedvenc gasztroszemélyiséged, akinek a munkájából sokat tanultál?

A 2000-es évek elején belebolondultam Nigella Lawsonba és Jamie Oliverbe. Azonban nem egy az egyben szoktam elkészíteni a recepteket, inkább ötleteket merítek, próbálok újdonságokat kipróbálni, ami sokszor kudarcba fullad, vagy épp rájövök, hogy ezen az ételen már nincs mit újítani. Most eljutottam oda, hogy megpróbálom a saját kísérleteimet, utamat megfogalmazni, itt, ebben a konyhában. Egyébként érdekes ez a műfaj, hiszen az ételek minden érzékszervünkre hatnak. A tapintásra, ahogy megkopogtatod a dinnyét, megfogsz egy krumplit, hogy jó-e még az állaga, nyilván az ízlelésünkre, a szemünkre, a szaglásra és a hallásunkra is, hiszen ahogy ropogtatjuk mondjuk a chipset, az hatással van ránk. Az összes műsor, blog, videó pedig egyetlen érzéken keresztül, a nézésen keresztül, a látvánnyal akar megfogni minket, amihez hozzá kell tennünk a többit, el kell hinnünk, hogy az az étel tényleg olyan ízletes, mint amilyennek tűnik.

„Az összes műsor, blog, videó pedig egyetlen érzéken keresztül, a nézésen keresztül, a látvánnyal akar megfogni minket"

Te is szerepeltél főzőműsorban Széll Tamás mellett a Főmenűben, most pedig csatornát indítasz. Ahogy a színészetet is oktatod, most a főzést szeretnéd tanítani? Mi volt az a motiváció, ami miatt végül elindul a PhotoKitchen?

Én csak kísérletezek, nem azért csinálom ezt, hogy tudassam mindenkivel, hogy mekkora tudással rendelkezem. Vannak dolgok, amikre rájöttem, és azt szeretném megosztani másokkal, lesznek vendégeim is, amivel azt akarom megmutatni, hogy együtt, közösen is lehet ezt. Azokat a felfedezéseket szeretném átadni, amiket én tettem eddig a főzés kapcsán, és szeretnék további felfedezéseket tenni, erről szól nekem a PhotoKitchen. A főzésben van az a pont, amin ha átbillentél, már nem elégedsz meg azzal, hogy ott a fazék középen, szedjetek. Akkor elkezd érdekelni a tálalás, hogyan lehet selymesebb a püré, egyre több eszközt szerzel be, és így tovább. Engem is megfertőzött ez, rengeteg kütyüm van, és a főzés tudománya is érdekel úgymond.

Heston Blumenthal műsora döbbentett rá, hogy a főzés lényegében kémia.

Ezért én itt most arra készülök, hogy arra invitáljam az embereket, kísérletezzünk, fejlődjünk együtt. Azért, hogy megvalósulhatott a PhotoKitchen, pedig nagyon sokat köszönhetek a támogatóimnak, akik bútorokkal rendezték be a konyhát, a gépeket, a fűszereket, valamint a kamerákat biztosították.

És van kedvenc filmed, ami főzésről, gasztronómiáról szól?

Ahányszor adják, a Julie & Juliát mindig megnézem, Az élet ízei című filmet is nagyon szeretem, a L’ecsó rajzfilm szintén nagy kedvencem. Tanítok filmszínészetet, és mindig mondom a tanítványoknak, hogy kötelező rajzfilmeket nézni, mert nincs olyan rajzfilmkarakter, amelyik rosszul játszana, rendkívül jól reprodukálják az érzelmeket. Kedvenceim között említhetem az Olasz módra és A séf című filmeket. Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a filmekből, mivel a központi téma, a főzés, alapvetően egy örömforrás, a vegytiszta boldogság, és ahhoz, hogy ebből az állapotból kibillenjen a történet, biztosan el kell szabadulnia az indulatoknak. Volt olyan film is, amiből ellestem ezt-azt. Az 50. születésnapomra pedig megkaptam Julia Child könyvét, aminek születéséről a film is szól. Elkészítettem már pár receptet, de nem csak emiatt érdemes forgatni a kötetet. Enciklopédikus jelleggel rengeteg tudást megfogalmaz, ami bármikor jól jön a főzés során, és sok ötletet is lehet belőle meríteni.

„A főzés alapvetően egy örömforrás, a vegytiszta boldogság" - Fotó: Simon Gábor

Az Aranyélet című sorozatból ikonikussá vált az általad megformált Endre bá karaktere. Szerinted neki mik lennének a kedvenc ételei?

Azok, amik az enyémek is. Ha valamit játszom, akkor nem egy másik embert játszom, csak magamat. Azt próbálom megmutatni, hogy én ki mindenki vagyok, azt, hogy én milyen vagyok anyámasszonykatonájaként vagy Endre báként, milyen az, amikor én vagyok elesett, vagy én gyilkolok, csalok vagy szeretek. Őze Lajos mondta mindig, hogy „Nem tudok belebújni egy másik ember bőrébe, csak minden alkalommal megpróbálok kibújni a saját bőrömből”. Ez fogalmazza meg legjobban, hogy mit gondolok a színészetről. A színészet is olyan, mint a főzés. Te is csinálsz brassóit, meg én is csinálok, meg a Széll Tamás is csinál, és mind brassói, de mégis más, másképp készül, más eljárással, más fűszerekkel, más hússal. Egyébként van egy utalás a sorozatban, hogy lecsót készítettem, illetve egy főzős jelenet is van a második évadban, amikor Jankával Egg’s Benedictet készítenek. Az nagy kedvencem, és már nem emlékszem, hogy azért került-e be, mert beszélgettem róla a rendezővel, forgatókönyvíróval. Mindenesetre, ha nem is tőlem származik ez az inspiráció, azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek.

Jelenleg a Séf meg a többiek című sorozatnak vagy a vezető rendezője, és úgy tűnik ezt nagyon testhezálló feladat a számodra. A rendezés mellett a főzési tudományodat is használtad a produkcióban?

Schneider Zolinak, aki a férfi főszereplőt alakítja, van affinitása a főzéshez, de Jéger Zsombor is nagyon ügyes, és nagy figyelemmel van. Kantuly István volt segítségünkre, akinek sokat köszönhetünk, valamint Kelemen Helmut, aki a sorozatot megelőzően előkészítette a srácokat, megmutatta, hogy kell hámozni, megfogni a kést, mert az nagyon árulkodó tud lenni. Arra törekedtünk, hogy úgy nézzen ki, mintha profi séfek lennének, még akkor is, ha ritkán lát a néző egy teljes folyamatot elejétől a végéig, inkább fázisokba pillant be, ahogy halat filéznek vagy flambíroznak.

„Ott álltam 20 perc elteltével, és csak szeletelgettem a halat, miközben azon gondolkoztam, hogy mit csináljak belőle" - Fotó: Simon Gábor

Milyen élmény a sok otthoni főzés után a Konyhafőnökben időre, szigorú zsűrinek készíteni ételeket?

Vannak, akik beleesnek abba a hibába, hogy teljesítési kényszerrel mennek oda, én lazább voltam, volt valamennyi tudásom, és úgy voltam vele, hogy legalább jó lesz ellesni új dolgokat. Én nem vagyok izgulós típus, de azért ott volt egy-két meredek helyzet a nehezítések, időlevonások miatt. Az első főzés előtt megnéztem az összes évadot, de ahogy ott álltam a pultnál, minden elszállt. Első ételnek egy töltött karalábéval készültem, de persze én voltam az a szerencsés, aki teljesen más alapanyagokat kapott a dobozában. Ott álltam 20 perc elteltével, és csak szeletelgettem a halat, miközben azon gondolkoztam, hogy mit csináljak belőle. Amikor hazamentem, mondtam a feleségemnek, hogy katasztrófa volt, ő persze próbált nyugtatni, de miután megnézte az adást, mondta, hogy tényleg katasztrófa volt.

Címlapkép: Simon Gábor

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több interjúnk itt:

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

„Hiába nem néz ki jól egy sütemény, az íze a...

Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Májusban Szakál Benjámint ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, akinek kreatív receptjeivel már találkozhattatok az oldalon. Szia, Benjámin!

Nosalty

További cikkek