Így kell helyesen inni a citromfűteát, hogy azonnal elaludj

Természetesen a citromfűtea fogyasztásánál is be kell tartanunk néhány alapvető szabályt, ha szeretnénk, hogy jobban aludjunk tőle.

A citromfűvet kétezer éve használják különleges jótékony hatásai miatt. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság lapjában, a Gyógyszerészet folyóirat 2014 júniusi számában azt írják, a középkori Európában nyugtató, szélhajtó és görcsoldó hatásáról volt ismert, sőt, alkoholos kivonata népszerű volt a hölgyek körében, mert úgy tartották, fiatalító hatással bír.

Így kell helyesen inni a citromfűteát, hogy azonnal elaludj

Ma is igencsak népszerű gyógynövénynek számít a citromfű, melyet sokszor vetnek be azok, akik nem tudnak elaludni. De hogyan kell pontosan fogyasztani, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket?

A citromfüvet legtöbben teaként fogyasztják. Ahhoz pedig, hogy a legjobb hatást érjük el általa – egyéni érzékenységtől függően – , naponta egy-három alkalommal javasolt fogyasztani a legjobb hatás elérése érdekében.

Szerencsére a citromfüvet az emberek többsége nagyon jól tolerálja, így ritkán fordulnak elő mellékhatások, akkor is enyhe formában.

Forrásunk volt.


Tudj meg még többet a teákról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Házi bagel

Van az a felismerés, amikor rájössz, hogy a bagelért nem kell pékségig rohanni, elég bekapcsolni a sütőt. A főzős-sütős trükk elsőre furcsának hangzik, de pont ettől lesz kívül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...