Álhír kering HIV-fertőzött vérrel szennyezett narancsokról

Ismét felbukkant a „HIV-fertőzött vérrel szennyezett narancs” álhíre az interneten, a NÉBIH utána járt az ügynek.

Tavaly év elején jelentek meg először a fertőzött vérrel befecskendezett narancsokról szóló álhírek, úgynevezett hoax-ok. Az első külföldi verziókban még csupán egyiptomi piacokon találtak „c” vírussal fertőzött vért a narancsban. A fordítások során a származási ország kiegészült Algériával majd Líbiával, a megjelölt betegségeknél pedig felbukkant a hepatitis C, később pedig a HIV-fertőzés.

Nemcsak gyümölcsökkel, de más élelmiszerekkel (például üdítők, gyümölcskonzervek) kapcsolatban is jelentek meg hasonló álhírek. A legújabb, narancsos változatban a „hírhez” képet is mellékeltek. Ezen egy olyan vérnarancs fajta látható, amelynek húsa nem teljesen, hanem csak foltokban pirosodik.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal egyeztetett szakvélemény alapján az ilyen szennyezett narancs nem lenne fertőzőképes. A HIV-vírus rendkívül érzékeny, az emberi testen kívül hamar elpusztul. A narancsra jellemző savas közeg is kifejezetten kedvezőtlen a vírus számára. Emellett a külföldről beszállított, tűvel megszúrt termék még az országba érkezés előtt romlásnak indulna.

Noha a „hírnek” nincs valóságalapja és hivatalos cáfolata is több felületen megjelent már, ennek ellenére időről-időre megjelenik az online médiában, blogokon, fórumokon. A NÉBIH javasolja, hogy a „szenzációs” hírek megosztása előtt az érdeklődők tájékozódjanak az hiteles szakmai oldalakon, vagy érdeklődjenek az érintett hatóságoknál, megelőzve ezzel a felesleges pánikkeltést.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az információnak nincs valóságalapja, a kereskedelmi forgalomban kapható termékek biztonságosan fogyaszthatók.

Ez is érdekelhet!

Megtisztulhat a 32 (!) összetevős mekis csirkefalat: több tiszteletet a Chicken McNuggets-nek!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.