Roham várható ezekben a boltokban: óriási hó végi akciók várnak

A szeptember különösen megterhelő, legfőképp a családok számára, és főként az iskolakezdés miatt. Ilyenkor jól jön egy-két hó végi akció, amit az Aldi és az Auchan is felismert, így brutális akciókat hirdettek egy bizonyos élelmiszerkategóriára. Aki szeretne betárazni, annak sietnie kell!

Hónap végére már sok háztartásban igencsak megcsappan az élelmiszerre költhető pénz, így nagy öröm, ha olyan akciókba lehet botlani, mint most az Aldiban és Auchanban. Ha jól válogatunk, akkor az egész családnak, akár több napra előre is be tudunk vásárolni egy bizonyos élelmiszertípusból. Lássuk, melyikről van szó!

Óriási akciók várnak az Aldiban és Auchanban is

Ha az Aldiban járunk, akkor érdemes a húspult felé venni az irányt, ugyanis ötödével olcsóbb a pulykamellfilé, melynek kilóját 2199 forintért tudjuk megvenni. Habár nem a legolcsóbb húsféle, de az akciónak köszönhetően olyan is megveheti, aki egyébként biztosan nem költene erre.

A sertéskaraj mellett sem érdemes csukott szemmel elsétálni, ennek kilóját 1899 forintért vehetjük magunkhoz, de a csirkecomb is megéri most a maga 845 forintos kilós árával.

Ha valami komolyabb főétel készülne hétvégi ebéd gyanánt, akkor a 2289 forintért kapható marhacomb lesz a megfelelő választás, amit gyorsan el fognak kapkodni a szemfüles vásárlók.

Az Auchanba is megéri betévedni, ugyanis a sertés darált húsra most 20 kedvezmény jár, így mindössze 1469 forintért juthatunk kilójához. A kacsafarhát különösen vonzó áron kínálja magát: kilója 319 forint. Ha pedig magunk készítenénk el egy egész csirkét, akkor vétek lenne lemaradni az 1199 forintos egész állatról. A marhaoldalas kilója 2199 forint, így akár a jövő hétre is elkezdhetjük tervezni a menüt.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.