50 év nosztalgikus képeken - fél évszázada érkezett Magyarországra a Coca-Cola

Idén fél évszázada, 1968-ban kezdődött meg a Coca-Cola magyarországi gyártása.

Az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) szenzációja volt a korábban csak “a nyugati imperializmus szimbólumaként” emlegetett üdítőital, a Coca-Cola bemutatkozása. A Magyar Likőripari Vállalat bejelentette: a következő évben megkezdi a legendás márka palackozását.

1968-tól a kőbányai gyárban, kezdetben a bécsi Coca-Cola iroda ellenőreinek heti rendszerességű látogatása mellett meg is kezdték a klasszikus, kétdecis üveg kontúrpalackok töltését. Ezzel a Coca-Cola volt az első, a háború után Magyarországon előállított amerikai termék.

A kereslet minden várakozást felülmúlt, így a Szeszipari Vállalatok Trösztje 1970-ben megkezdte a Coca-Cola palackozását Szabadegyházán, Győrben, Kisvárdán és Miskolcon. 1980-ban a Coca-Cola Company palackozási szerződést kötött a Békéscsabai Üdítőitalgyártó Vállalattal is, így a szocialista iparvállalatok már hat üzemből látták el a legendás üdítővel a magyar fogyasztókat.

Húsz évet vártunk a Fantára

A Coca-Cola Company világszerte ismert márkái közül a Fanta mutatkozott be másodikként Magyarországon: 1988-ban Szabadegyházán indult el a gyártás. A Sprite 1991-ben érkezett, akkor már egy ausztrál palackozó, a Coca-Cola Amatil és a Budapesti Likőripari Vállalat vegyesvállalata forgalmazta a teljes termékportfóliót. 1996-ra a Coca-Cola Amatil felépítette saját, a legmodernebb technikát felhasználó gyárát Dunaharasztiban. Az ezredfordulón több palackozó egyesüléséből létrejött a Coca-Cola Hellenic Bottling Company (HBC), a világ egyik legnagyobb italgyártó- és forgalmazó konglomerátuma. A dunaharaszti gyár és a hazai palackozás joga azóta is e csoport magyar leányvállalatáé.

2002-től a Coca-Cola Magyarország már két telephelyen palackozza termékeit: akkor nyílt meg a Zalaszentgróti Ásványvíz Palackozó Üzem, a dunaharaszti gyár pedig megkezdte export-termelését. Egy évtizeddel később Dunaharasztiban átadták az ország egyik legnagyobb kapacitású üdítőital-gyártósorát, majd tavaly az ország legnagyobb, 6500 m2 alapterületű élelmiszeripari raktárát.

Ma a Coca-Cola Magyarország 13 márkát, 94 különböző terméket kínál 201 különböző kiszerelésben, 18 méretben.

A vállalat üdítőital-portfóliójának közel fele cukor- és kalóriamentes, illetve alacsony cukortartalmú. A Coca-Cola vállalatcsoport összesen mintegy 120 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, ezzel az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozónak számít: termékeit 26 országba exportálja, beszállítóival együtt 13 000 munkavállalót foglalkoztat.

Különleges irodalmi művek, egyedi palackok

A vállalat felkért hat ismert és népszerű kortárs írót, költőt, hogy a fél évszázados évfordulóra osszák meg emlékeiket, gondolataikat az olvasóközönséggel. Cserna-Szabó András például a személyes élményei mellett a Coca-Cola magyar popkultúrában betöltött szerepéről írt, Csukás István egyenesen ódát költött az üdítőitalhoz. Bornai Tibor az üdítővel kapcsolatos személyes történeteit osztja meg, Nyáry Krisztián a Coca-Cola márkanév regényes magyarországi őstörténetének járt utána. A vadonatúj, eredeti alkotások november 8-ától csütörtökönként debütálnak a Coca-Cola Magyarország honlapján és közösségimédia-csatornáin.

A hazai gyártás elindításának ötvenedik évfordulójára a Coca-Cola Magyarország különleges, egészen kis szériás – csupán 550 példányban gyártott – díszpalackot is tervezett. A limitált kiadást a vállalat partnerei, a márka nagykövetei és influencerei kapják majd meg. A nagyközönség csak a vállalat közösségimédia-csatornáin juthat hozzá a ritkasághoz: 25 palackot a Coca-Cola Facebook-oldalán, 25-öt az Instagramon sorsolnak majd ki.

Ezeket olvastad már?

Címlapfotó: Fortepan/Bauer Sándor

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...