150 forintból a Balatonon? - ennyiért nyaraltunk a Kádár-korszakban

Emlékeztek a SZOT-szállókra és a vállalati üdülőkre? És arra, mennyibe került egy balatoni nyaralás? Retró riport a magyar tengerről.

A 70-es, 80-as években egészen más hangulata volt a nyaralásoknak. A legtöbb család nem engedhette meg magának akkor sem, hogy külföldön nyaraljon (nem is nagyon lehetett), ellenben a Balatonnál lehetőségük volt kikapcsolódni a hőségben. A szerencsésebbek a SZOT-szállókban vagy a vállalati üdülőkben szálltak meg, egy éjszakára körülbelül 6 forintért! Igen, annyiért! Íme egy híradófelvétel a régmúltból, amiből más érdekességeket is megtudunk:

A felvételen elhangzik, hogy az egyik család 150 forintból hozza ki a nyaralást úgy, hogy készültek sonkával, szalonnával és hideg felvágottal. Ennyivel is beértük a 70-es években.

Ez is érdekelhet?

Ezeket ettük a Balatonon a ’80-as években

Akinek nem jutott hely a vállalati üdülőkben, azoknak be kellett érniük Zimmer Ferivel, azaz a kiadó szálláshelyekkel, házakkal. Így egy éjszaka akár 260 Ft is kerülhetett reggeli nélkül.

Persze ne gondoljuk, hogy akkoriban teljesen gondtalan volt a nyaralás. A balatoni üdülőhelyeken gyakran volt élelmiszerhiány, főleg friss kenyérből, tejből, zöldségből és a hentesárukból nem jutott a boltokba és a nyaralók tányérjára.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Fortepan/Magyar Rendőr

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.