Így reggeliztesd a kisbabádat!

Akárcsak a felnőttek étrendjében, a kisdedek esetében is fontos szerepe van a reggelinek. Semmiképpen ne hagyjuk el, ha sietős a reggelünk, akkor is szakítsunk időt gyermekünk nyugodt étkezésére.

A kisgyermekek étrendjében a megfelelő mennyiségű és eloszlású energia- és tápanyagbevitel érdekében alapvető jelentőségű a napi ötszöri étkezés. Az én szememben minden étkezés ugyanolyan fontos, így a reggeliről sem gondolom, hogy elhagyható. Még akkor sem, ha esetleg gyermekünk már bölcsibe, oviba jár és tudjuk, hogy ott kap majd reggelit, tízórait.

A kisgyermek reggelije legyen energiadús, tartalmazza mindhárom alapvető tápanyagot: (összetett) szénhidrátot, (teljes értékű, azaz állati eredetű) fehérjét és zsiradékot is. Frissen préselt gyümölcs- vagy zöldséglevekkel, turmixszal megadhatjuk a reggeli vitaminlöketet is.

Mit igyon a gyerek? >>

A bolti reggelizőpelyhek helyett készítsünk gabonaalapú kását zabpehelyből, amarántból, vízzel vagy tejjel. Cukor helyett édesítsük gyümölccsel, esetleg mézzel és adhatunk hozzá natúr joghurtot is, amivel a teljes értékű fehérje is biztosítható.

Ha kisgyermekünk inkább szendvicset majszolna reggelire, adhatunk neki túrókrémes, főtt tojásos, tojáskrémes szendvicset. Ezek a krémek sokféleképpen fűszerezhetők (például petrezselyem, kapor), változatosan elkészíthetők. Adjunk melléjük friss zöldséget – salátalevelet, paradicsomot, uborkát, retket. Bátran próbálkozzunk a különleges, zöldségalapú kencékkel is – egy finom céklás vagy sárgarépás túrókrém kiválóan fel tudja dobni a reggelt.

Hús- és sajtkészítmények tekintetében legyünk tisztában azok magas sótartalmával. A magas zsír- és sótartalmú, fűszeres kolbász-, szalámifélék rendszeres fogyasztását inkább kerüljük. Készítsünk inkább házilag egyben sült pulyka- vagy csirkemellet, sertéskarajt, harmonikusan fűszerezve, kevés sóval és hidegen szeletelve ezt is kínálhatjuk gyermekünk szendvicse mellé.

A szoptatás után új élet kezdődik >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...