Elkeserítő a valóság: így vásárolnak zöldséget a magyarok

A magyar vásárlók jelentős része árérzékenyebb lett, és sokkal tudatosabban vásárol élelmiszert. Az infláció hatása még mindig érezhető, ez pedig a zöldségvásárlási szokásokat is megváltoztatta.

A magyar háztartások zöldség vásárlási szokásai sokat változtak az elmúlt időszakban részben a gazdasági helyzet okozott. A vásárlók nagy része már nem kilóban gondolkozik zöldségvásárláskor, hanem darabszámra veszi azt.

Megváltozott a magyarok zöldségvásárlási szokása

A Délkertész Szövetkezet tagjai elsősorban paradicsomot, paprikát, uborkát és káposztaféléket termesztenek. A termelők idén augusztusig bezárólag 35 ezer tonna zöldséget juttattak el a hazai piacokra. Ez 2,5 ezer tonnával kevesebb, mint tavaly, ami 6,5 százalékos csökkenést jelent.

Csökkent az értékesítési árbevétel is 14-ről 12 milliárd forintra

– összegezte a Délkertész elnök-ügyvezetője, Nagy Péter Sándor.

Hozzátette, hogy a visszaesésnek két fő oka van.

Egyrészt egy vírusos megbetegedés jelent meg a paprikaféléknél, másrészt a júliusi-augusztusi időjárás rendkívül forró és száraz volt, ami rendkívüli mértékben befolyásolta a paprika- és paradicsomféléket mind a fóliás, mind az üvegházi termesztésnél.

Kiderült, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyre tudatosabbak a vásárlók, nőtt a lédig vásárlók száma, vagyis pontosan csak annyi zöldséget és gyümölcsöt vesznek meg, amennyit el is fogyasztanak. Megfigyelhető, hogy akciók nélkül nem lehet érdemi mennyiséget árusítani, illetve a hálóban kínált lecsózöldségek vásárlása is a lédig irányába tolódott át. Nyolc évvel ezelőtt nem szállítottak még kartonos, vagyis lédig zöldséget és gyümölcsöt a boltokba, de a vásárlói szokások változása miatt ma már előtérbe került ez a megoldás.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.